1. Az Univerzum hangjai
– Mondd, Ádám, miért van az, hogy a pasik mindig bealszanak szex után? – böködi lágyan a vállam a lány.
– Hm? Mi? Ja! – próbálom összeszedni magam és a gondolataim. A szemem nem nyitom fel, csak gépiesen mormolom a választ: – Mert ők kemény fizikai munkát végeznek ilyenkor, és ettől sok glikogén megy ki az izmokból. Meg aztán a felszabaduló prolaktin… – félbehagyom inkább a tudományos okfejtést, hisz Dórit biztos nem a biológiai háttérmechanizmus érdekli. – De inkább te mondd meg, hogy miért zavarja ez annyira a csajokat!
– Mert ilyenkor jó lenne beszélgetni – csicsereg a kedves hang, közel a fülemhez.
Puha tenyeret érzek a mellkasomon, aztán ujjak cirógatását. Kinyitom a szemem és egész közelre kell fókuszálnom. Nemcsak a hangja kedves, a szeme is.
– Bocs, kicsit elkalandoztam. Érdekes volt ez a bejelentés…
– Ugye? – pattant fel ülésbe.
Valóban nagyon messze jártak a gondolataim az imént. A gravitációs hullámokon járt az eszem. Messze, nagyon messze voltam attól, hogy elaludjak, de nem baj, hogy Dóri ezt hiszi. Az igazságot úgysem tudhatja meg!
– Örülök, hogy felhívtál!
Feltámaszkodok én is, hátrasimítom a haját. Tényleg hálás vagyok neki. Minden infóért…
– Ki mással ünnepelhettem volna? A professzorom is Washingtonba ment, hogy együtt legyen a nagy csapattal. A szüleimmel meg csak skype-on tudok majd beszélni. Remélem megnézték ők is!
Már nyúl is a telefonért, de kiveszem a kezéből.
– Ne most! Ha már nem hagysz aludni, akkor legyél most tényleg velem! – csókolgatom.
Élvezi, hanyatt dől, mosolyog. De tudom, hogy Dóri nem a kényeztetésem miatt jár most a mennyekben.
– Büszke vagyok rád, kislány! – mosolygok rá felülről, betöltve a látóterét.
– Csupán egyike vagyok a több, mint ezer tudósnak, akik részt vettek benne, tudom, hogy csak apró fogaskerék vagyok, de tudod, így is nagyon örülök a sikernek!
– Örülj is! A te sikered is! – biztatom.
Kábé egy órája néztük meg együtt az NSF sajtótájékoztatóját. Ma jelentették be a nagyvilágnak, amit Dóritól már vagy fél éve, tavaly szeptember 15-dike óta tudok. Biztosra akartak menni. Rengetegen, rengetegszer átszámoltak mindent, hogy mára megcáfolhatatlan legyen Dave Reitze bejelentése: „Hölgyeim és uraim, gravitációs hullámokat mértünk. Megcsináltuk!”
„Az Univerzum beszélt hozzánk.” Gabriela González a LIGO szóvívője szinte gyermeki lelkesedéssel játszotta le a két galaxis összeolvadásának hangját. Persze sokszorosan lelassítva, mert egy pillanat volt az egész. Rainer Weiss, a LIGO társalapítója gumihálóval szemléltette, hogyan nyújtogatják meg a gravitációs hullámok a teret. Aztán Kip Thorne tette szemléletessé, mi is a nagy szenzáció: Már évezredekkel ezelőtt is érzékeltük a világűrből jövő fényt. Egyre jobb távcsöveket fejlesztettünk, és ma már olyan fotonokat látunk, melyek több száz millió évet utaztak az univerzumban, mielőtt a szemünkbe, vagy a távcső érzékelőjébe becsapódtak volna. Később, már a 20. században, a fény számunkra nem látható tartományait is vizsgálni tudtuk, egyrészt a fénynél jóval nagyobb hullámhosszú rádióhullámokkal, másrészt pedig a nagy frekvenciájú röntgen sugárzással próbálkoztunk. Már ezek a „szemek” is mennyire megváltoztatták az univerzumról alkotott képünket! A gravitációs hullámok mérése most „fület is adott a távcsőnek”. Az új érzékszervvel pedig újra nagy dolgokat fedezhetünk fel!
Dóri az ölembe kuporogva a laptopján figyelte az élő közvetítést. Az ágy háttámlájának támaszkodtam, a lány eleinte lopva nézegetett rám, hogy rendesen figyelem-e a tudományos szenzációt. A meghatottságtól csillogtak a büszke szemei.
Dóri PhD-zni jött a new yorki Columbia Egyetemre. Lakhatna a campusban is az egyetemistákkal, de nem az a barátkozós típus, inkább lakást bérel. Az Asztrofizika tanszéken Márka Szabolcsékkal dolgozik együtt. A gravitációs hullámokból írja a doktoriját. Tényleg a munkájának él, de néha neki is szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Ilyenkor jöhetek én a képbe.
Véletlen csak, hogy épp az USÁ-ban vagyok, meglepetés volt Dóri hívása tegnap. Nemrég értem csak ide hozzá, ebbe a picike bérlakásba. Öleltem és simogattam, tudtam, hogy ha vége a tájékoztatónak, akkor arra vágyik majd, hogy a testét kényeztessem, a szellemi teljesítményét alaposan megjutalmazva.
Nem esett nehezemre.
Noha utána nem hagyta, hogy a gondolataimba merüljek, egy cseppet sem haragszom rá. Megérdemli, hogy fölé hajolva simogassam még egy kicsit a boldog pofiját.
– Köszönöm, hogy eljöttél, Ádám!
– Ne viccelj!
– Nem viccelek. Magányos itt New Yorkban. Milliók közt egyedül, na ez a vicc! Minden időmet az egyetem, a kutatás viszi el, nincsenek is igazi barátaim, pasim sincs, neked sem kellek igazán… Jössz és mész. – Beszéd közben fonja a nyakam köré a karjait, magához húz, aztán hirtelen átgördít. – De legalább most itt vagy!
– Én nem…
– Csss! Nem kell magyarázkodnod! És nem is kérdezgetem már, hogy ki vagy, mi vagy. Azt sem, hogy ha így értesz az asztrofizikához, és így vágod az összes elméletet, akkor miért nem vagy köztünk a LIGO programban. Én kísérleti szakember vagyok, és megfigyeléseim szerint minél többet kérdezek rólad, annál hamarabb szívódsz fel – kacag a szemembe. – Most még ne hagyj itt, szépfiú!
– Nem hagylak! – húzom magamhoz egy csókra. Az egy után többet is kér…
Jövök és megyek? Hát igen. A gravitációs hullámok csak egy dolog a tengernyi más elmélet és kutatás közül, amikre oda kell figyelnem.
Dóri magányosságra panaszkodik, de akkor mit mondjak én? Neki legalább van egy csapata. Itt a Columbián egy csapat, a Caltechen és az MIT-n még többen, az ELTÉ-n is, ahonnan Dóri jött, és világszerte még tizennégy országban, összesen több, mint ezer tudóssal tudná megbeszélni a gondolatait.
De én? Az én témámnak nincs szakértője. Egyedül csak anya és apa ismeri a kutatásaim igazi célját, de ők a tudományos hátteret nem értik eléggé. Annyira semmiképp sem, hogy együtt ötleteljünk.
Arra ítéltettem, hogy jöjjek és menjek a tudományos világban, és keresgéljek. Úgy kell beszélnem tudósokkal, hogy eközben véletlenül se derüljön ki, miért kérdezősködök.
Teljesen sötétben tapogatózom. Sötét anyag, sötét energia, neutrinók, kvantumösszefonódás, teleport kísérletek, párhuzamos univerzumok. Minden elmélet fontos lehet, még a nevetségesnek tűnők is, mint a Bermuda háromszög rejtélye. Akkoriban még nem lehettünk biztosak benne, hogy nem a „fekete köd nyelte-e el” azokat a hajókat, repülőket.
Már négy évszázada, hogy Galilei távcsövével vizsgálódhat az ember, idegen világokat keresgélve, de azóta sem találtunk egyet sem. Az a szerencsém, hogy az utóbbi évtizedekben rohamosan fejlődik a tudomány. Szerencsém? Na jó, talán tettem is érte… Nemcsak híreket szerzek be, belső információkat, mint most Dórinál, de sokszor befolyásolni is tudom egy-egy kutatás menetét. Kedvenc vadászterületeim az NSF, a CERN, a NASA, és a nagy egyetemek. És persze a nők. Ha már jóképűnek születtem, a tudományos képzettségeim mellett erre is lehet építeni.
Nők…
Anyának volt egy régi jó barátja, ő élt mindig ezzel az eszközzel. Igaz, ő politikai indíttatással, de erre a célra épp úgy jó a módszer. Apa annak idején elítélte őt, hogy lányokat és asszonyokat használ fel, és tessék: ő maga is arra jutott, hogy ez működik a legjobban. Nekünk nincs többszáz millió dollárunk, hogy ekkora beruházásokat pénzeljünk, mint a LIGO. Tudós nők, tudósok lányai, megkörnyékezhető asszonyai, vagy egyszerű asszisztensek. A lényeg, hogy elkotyogjon fontos információkat, vagy az én ötleteimet súgja az éppen bizonytalankodó tudós fülébe.
Szép kis dologra nevelt az apám, mi? Kényszerből. A kétségbeesés szélén…
Háttéranyagok
Hölgyeim és uraim, gravitációs hullámokat mértünk. Megcsináltuk!
Már évezredekkel ezelőtt is érzékeltük a világűrből jövő fényt. Egyre jobb távcsöveket fejlesztettünk, és ma már olyan fotonokat látunk, melyek több száz millió évet utaztak az univerzumban, mielőtt a szemünkbe, vagy a távcső érzékelőjébe becsapódtak volna. Később, már a 20. században, a fény számunkra nem látható tartományait is vizsgálni tudtuk, egyrészt a fénynél jóval nagyobb hullámhosszú rádióhullámokkal, másrészt pedig a nagy frekvenciájú röntgen sugárzással próbálkoztunk. Már ezek a „szemek” is mennyire megváltoztatták az univerzumról alkotott képünket! A gravitációs hullámok mérése most „fület is adott a távcsőnek”. Az új érzékszervvel pedig újra nagy dolgokat fedezhetünk fel!
Az Univerzum beszélt hozzánk
Vajon mi mindent detektálhatunk az új technológiával?
A LIGO sajtótájékoztatója - 2016 február 11.
A teljes videó, amit Ádám Dórival végignézett, megtekinthető a YouTube-on, vagy itt lenn.
Ha megnéznéd az egészet, készíts be pattogatott kukoricát, mert több, mint egy órás! 🙂
Persze én sokkal jobban örülnék, ha olvasnád tovább Ádám történetét, hogy kiderüljön, mi köze van ennek az egésznek a LIGO detektoraihoz.
