17. Tér-idő fodrozódás anomália
Pittyen a telóm. Skype üzenet. Dóri?!
„Tudunk beszélni? GravHull”
Hát, most mit mondjak, nem a legjobbkor… Épp tervezgetjük a hazautat, lázas munka folyik. Gervidnek próbálom magyarázni az „Idő rövid történetét”. Eddig azt hittem tökéletesen beszélem az anyanyelvem, azaz az elfek nyelvét, de pont úgy vagyok vele, mint a magyarral. Ha tudományról van szó, kénytelen vagyok angol kifejezésekkel teletűzdelni a mondandóm, pedig lehet, hogy az adott szónak van már magyarítása is. De a tudományos világban legalább mindenki érti úgy is, hogy X-ray, hogy csak egy példát mondjak. Talán még egyértelműbb is. Gervidnek viszont hiányzik ez a háttere.
Ahogy anya is mindig mondta, Gervid zseniális elme, bármit gyorsan felfog, és szó szerint gyerekjáték neki, hogy az új ismereteket a régiek közé illessze. Gyerekként játszik, könnyeden, és persze sokszor felelőtlenül is kicsit. Azért jó, hogy nem a radioaktivitást kell felfedeznie…
Lám ide is eljutottak: a Földre! Méghozzá a quintarisi „tudomány” szintjén. Tudomány? Hol vannak ők a nagypontosságú mérőműszerektől? Az „elméleti értekezések” tekercsekben, bőrkötésű kötetekben vannak, varázslótornyokban és hercegi könyvtárakban, és persze az elfeknél. Kiváltságosak férhetnek csak hozzá.
Persze, nálunk sincs fenn minden a neten, épp ezért építem az olyan kapcsolatokat, mint Karen, Julie vagy Dóri.
De vajon szükségem van még Dóri információira? Hisz megjött Gervid. Bár nem tudja megmagyarázni a tudományos hátterét, de a mágia is elég volt neki, ahogy ő mondja „megidézni a Fekete Ködöt, megnyitni a feketekaput, és síkok közt utazni”. Én sem tudom magyarázni. Sem azt, hogy mik azok a „síkok”, sem azt, hogy milyen módszerrel lehet átmenni köztük. Nem illik rá egyértelműen egyik elmélet sem. A síkok mondjuk lehetnek bránok, párhuzamos univerzumok. Vagy egyszerűen csak ugyanennek az univerzumnak egy távoli szegletében kering a Quintaris ötödik bolygógént a napja körül? A fekete kapu egy féreglyuk volna? Csak áthidalja az elképesztő távolságot? Vagy a mi otthonunk egy párhuzamos valóság? Ehhez mérések kellenének, megfigyelések. Kísérleti fizikusok tömege.
Kísérleti fizikus? Ja igen, Dóri várja a válaszom!
Na jó. Ha mást nem is, legalább még egyszer utoljára hallhatom Dóri kedves hangját. A piros kis alsóneműjének emléke úgyis velem jön a Quiantarisra.
– Mindjárt visszajövök – állok fel a kanapéról, a gondolatiba mélyedő Gervid mellől. Nem is neki szóltam, úgyse hall meg most engem, szavaimat apához és Shevalanhoz intéztem.
Kilépek a házból, a terasz padjára telepdek, miközben a mobil billenytűzetén pötyögöm az üzenetet: „nyitok egy zoom szobát.”
Mire a szoba közvetlen URL-jét beillesztem az üzenetbe, már jól be is fészkeltem magam anya teraszpárnái közé.
– Na szia! – mondom, amint csilingel a zoom, hogy belépett. Bezárom a szobát, hogy senki be ne csatlakozhasson hozzánk.
– Szia Ádám! Nem zavarok?
– Mindig van rád időm, kislány! – mosolygok.
Dóri otthon van. Az apró new yorki bérlakás ágy fölé ragasztott plakátja a háttér. A Hubble űrtávcső egyik elhíresült fotója.
– Baj van? – kérdem. Fésületlen és kialvatlan a lány.
– Gravitációs hullámokat fogtam. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nem csak zaj. Gondolj bele milyen szenzáció lenne, hisz még csak a doktorihoz gyűjtöm az anyagot!
– Ez nagyszerű! – lelkesülök be.
– Nem, nem az. – mondja lemondón.
– Hogy-hogy?
– A professzorom szerint értelmezhetetlen. Nem illik a várt mintázatok egyikébe sem.
– Na és? Legalább valami új…
– Utána számoltam vagy százszor. És tényleg nem az űrből érkezett. Az biztos, hogy nem „zaj”, nem mechanikus rezgés. Viszont a forrása földi.
– Mi? – ülök fel egyenesbe.
– A hanfordi állomástól 1000, a livingstonitól kábé 2400 kilométerre. A szögek is egyértelműek. A nevadai sivatagban keletkeztek a gravitációs hullámok. A Bald hegységtől délre.
– Mi? – ismétlem magam, de nem is tudnék most ennél ékesebben szólni a felismeréstől.
Az 51-es körzet! Gervid feketekapuja!
– Mikor volt ez, Dóri? – türelmetlenül várom a választ.
– Múlt pénteken. GW180406
– Április 6. – fejtem meg a jól ismert kódot.
– 19:08:36:531-kor indult be és a szokásos rövid idő helyett 5 másodpercig fodrozta a tér-időt.
Na most mi a francot mondjak szegény lánynak? Élete felfedezését tette, bemérte egy síkok közti kapu megnyitását. Minimum Nobel díj járna neki, ha kikísérletezné…
De apának igaza van, mint általában. Nem engedhetjük ezt a világot a mienk közelébe! Kettőt sem pislantanánk, és leigáznának bennünket! Az elfek is eltűnnének, mint az indián törzsek.
Shevalan elmesélte nekem a Kárhozottak Földjének legendáját, Gervid meg a saját elméletét arról, hogy szerinte dajkamese, amit a hatalomvágyó Sybilla boszorkány-királynéról és Mram’mon mágusról, a megbabonázott lángelméről regélnek. Ami azt illeti, nekem a Csillagkapu ugrott be. Én olyasmit képzelek a legenda köde mögé, hogy ambiciózus kutatócsoport lehetett, mint Dóriék LIGO csapata. Talán Mram’monék tudták mivel játszanak, talán nem. Talán megalkották, talán „csak” felfedezték a világok közti átjárás lehetőségét. Hajtotta őket a tudásvágy, s talán még a hatalomvágynak is van némi valóságalapja, de az szinte biztos, hogy úgy vélték, uralni tudják majd az erőt. Mindazt, ami a kapun túlról érkezik. De minden jel arra vall, hogy nem tudták. Sem ők, sem a korabeli világhatalom által odaküldött főmágusok, sem a papok, sem pedig a seregek. Nem tudom, kik és miért döntöttek úgy, hogy pusztulnia kell, és feledésbe is kell merülnie, de bölcs döntés volt, még ha nagy áldozattal járt is: A Kárhozottak Földjévé tették inkább a kapu környékét, csak ne jöhessen be több „idegen” Quintarisra.
Döntöttem. Dóri nem tudhatja meg, hogy mit mért a detektorral. Legalábbis tőlem biztosan nem!
