18. Terrorista elhárítás

18. Terrorista elhárítás

Gervid térkapuja akkor nyílt meg, amikor Shevalan apám elé vetette magát.

A metsäri íjászok egyszerre kapták oda a fejüket, a túloldalról is épp szemtanúi lehettek a rauhalli bárd önfeláldozó tettének.

A mágus ugrott át elsőnek a kapun, anya a földről felkászálódva hezitál egy pillanatot, hogy segítsen-e a cipelni Shevalan testét.

– Futás! – üvöltök rá anyára, hogy kizökkentsem.

Apa tartja a bárdot, elkapta, mikor nekiesett. Magam ugrok melléjük, hogy megemeljem a bárd lábait. Anya addigra már a túloldalról figyeli, ahogy emeljük át az eszméletlent. De már nem is minket figyel, és nem is aggódók a szemei, hanem rémültek!

Hátra kapom a fejem, és közvetlen közelről látom meg a feketemágus vérben forgó szemeit, és a vele együtt Gervid varázskörébe teleportálódó Rhyomi Rókát. Rövid nyílvesszője felénk tart, öt hosszú, sólyomtollas vessző pedig épp a másik irányban halad át a már záródó térkapu rohamosan szűkülő nyílásán. Három metsäri vessző jut el a Kárhozottak Földjére, egy a közeli fába csapódik, mert a kapu gyorsabban szűkült, mint ahogy az íjász gondolta. Az ötödiknek pedig lendületét vesztett tollas vége súlytalanul hull alá a kapu hűlt helyén. Sosem gondolkodtam még el azon, hogy mi történhet velünk, ha egy teleport kapu ránk záródik… Már tudom.

Fájdalmas üvöltés zökkent ki a fizikai kísérlet eredményének elemzéséből. Bevillan: a drouni nyílvessző sikeresen átsurrant még ide. Egy őrző karjában fejezte be többezer mérföldesre sikerült útját.

– Fiam! – apa hangja ránt vissza.

Túl vagyunk a nehezén, de a papnak még nagyon is dolga van!

Anya térdel, úgy tartja Shevalan fejét ölében, hogy a vállából kiálló rövid vessző ne érje a földet. Ne nyomódjon beljebb, de ne is törjön bele, amíg a másik vessző életveszélyes sérülését gyógyítom.

– Mehet, Vadász? – kérdi apa, keze már kész, hogy kirántsa a mellkasból a vesszőt. – Tépő nyílhegy, készülj a legrosszabbra!

– Mehet! – balom markolja a viharmadarat, jobbom készen áll, hogy azonnal a sebre tapasszam, amint a nyílvessző elhagyja a testet.

Már mormolom is Seryn fohászát, kérem isteni segítségét, és már érzem a koncentrálódó varázserőt a szimbólumban. A viharmadár az áramforrás, a testem a vezető, a gyógyítandó test a fogyasztó. Bár nem elektromos áram az, ami a bal kézfejemből a karon, majd a szíven át a másik karom felé távozik, de az áramkör hasonlata így is találó. Bár ezek a részecskék vagy tiszta energia, – bármi legyen is a mana, – nem rombolja a test szöveteit, nem megállítja a szívet, ha átfolyik rajta, hanem életet ad!

Megrándul Shevalan teste, a köhögés rázza. A szervezete meg akar szabadulni a tüdőbe jutott vértől. Hiába van annyira oda Rauhall legnevesebb énekese a hófehér ingekért, úgy tűnik nem tud rájuk igazán jól vigyázni! – Muszáj vigyorognom ezen a gondolaton:

Megkönnyebbültem, bár egy sebe vissza van még, vele egy újabb véráztatta lyuk az ingen. Ez már gyerekjáték lesz!

Itthon vagyunk!

Hála a bátor és önfeláldozó bárdnak, no meg a zseniális és makacs mágusnak: a Viisas’soturi család végre hazatért!

Hónapok óta vagyunk már itthon. Egész életemben erre vágytam. Gyermekként anya mindig ígérte, hogy egyszer még beszaladhatok a szobámba, vágtázhatok velük a saját lovamon, és felmászhatok a ház előtt magasodó fára, amin annak idején együtt tervezgették a jövőt. Akkoriban azt hittem, hogy ez tenne boldoggá…

Talán egyedül a lovam ismert rám, amikor hazatértem. Az elfek idegenként tekintenek rám, hitetlenkednek, hogy lehetek-e én a kis Valdamas.

Mindig azt hittem, hogy idehaza majd nem kell többé köntörfalaznom, mellébeszélnem, titkolóznom. De nem könnyebbülhetett meg a lelkem ezen a téren. Csak az elrejtendő tények köre változott meg. Hiába tartom én nevetségesnek a négyszáz éves múltunk rejtegetését, ez itt a bigott Metsär.

Sok időt töltöttem Pethronas kiképzésein. Előtte legalább nincsenek titkok. Ő legalább értékeli a Földről hozott tapasztalatokat. Talán ő az egyetlen, aki felnőttként kezel. Ő értékel. Vevő az ötleteimre is, még azokra is, amik mágiával kombinálják az elit harcosok eszköztárát. Gervid mindennapos vendég már Metsärban, ő és én vagyunk a K+F részleg. Pethronasnak sokszor gőze sincs, miért bujkál vigyor a szám sarkában, amikor bemutatjuk neki a legújabb kütyüket, mint Q a 007-esnek küldetés előtt. Csak épp elektronika helyett mágiát vetünk be. Még jobban is élvezem, szinte játék a sok elektromérnöki tanulmány után! Tisztára, mint egy lazán definiált feladat egy céges csapatépítőn!

De a kreatív játék sajnos halálosan komoly ügyet szolgál: Minden képzett küldött Syrron és Droun területét járja, próbálják felkutatni és felégetni az ellenség titkos fészkeit. Nagyrészük harcos, varázshasználót elvétve visznek magukkal az életveszélybe. Nekik készülnek Q játékszerei. Nagyon óvatosan kell bánniuk vele, mert apának is igaza van: a lépéselőny csak ideiglenes, ha a drouniak kezébe kerülnek az ötleteink!

Még jó, hogy az évezredek óta alkalmazott metsäri módszerek a földi technológiát is felülmúlják. A műholdas kép- és hang összeköttetés a műveletirányító teremmel, elbújhat a küldöttek harmadik szemével figyelő varázslók mögött! Metsär „ügynökei” a magistärok zónáját rájuk kiterjesztő varázsjelet is hordozzák. Nemcsak utasításokkal segíthetik a harcost, és nemcsak a „több szem többet lát” segítséget adnak neki, de pár pillanat alatt evakuálhatják is őt, ha kell. Milyen ironikus dolog is elmaradott haditechnikának titulálni a quintarisit, csak mert nincsenek tankok, harci repülők, anyahajók, vadászgépek. A Föld csak álmodozhat a teleportról, itt meg rutin művelet, ha meg kell menteni egy elit harcos életét!

Én is jártam odakinn. Apámmal és nagybátyámmal, a legveszélyesebb célpontokat üldöztük. Volt, akit kiiktattunk, mások kicsusszantak a kezeink közül. Most már nem kérdés, hogy ki kell-e oltani azok életét, akik ártatlanok életére törnek, hisz nem számíthatunk megbánásra. Fanatikusokkal van dolgunk. Ahogy fogynak, egyre kétségbeesettebben küzdenek a Droun egyeduralmát hirdető császáruk elvakult elveiért.

Anya terrorizmus-hasonlata találó volt: Sejtek lapulnak mindenütt, beépülve a helyiek közé, – pont, mint az alvó ügynökök. Már központi irányítás nélkül is teszik a dolgukat. Az eszme lebeg a szemük előtt, egymás találékonyságát fejlesztik tovább, óriási károkat okoznak: halált, szenvedést és rettegést hoznak. Évek óta játszanak együtt a gyermekeik a syrroniakéval, együtt sütik és eszik a húsokat az ünnepeken, de mégis egy reggel szemrebbenés nélkül bocsátják útjára a megbélyegzett szomszédasszonyt a piacra. Nem őt gyűlölik, hanem Syrront. Nem az ő három gyermekét teszik árvává estére, de a piacon áruló és vásárló minden emberét.

Szerencsére nagy hasznát vesszük a földi tapasztalatoknak, így találtunk rá jó pár drouni ügynökre. Egész kis hálózat épült ki! Lassan, de biztosan göngyölítjük fel a szálakat, iktatjuk ki a gócpontokat, és persze neveljük a népet. Nyilván nem mi elfek, ezt Rauhall emberei végzik. Például mindennapossá vált a családokban egymás testének átvizsgálása. Elég egyetlen apró vérzéssel járó seb, hogy megtörjön a bélyeg rajzolata, s ezzel az elme feletti uralom. Rengeteg életet megmentett már anyának ez az ötlete!

Nagyüzemben indult meg a küldöttek képzése Metsärban. Rengeteg a lelkes önjelölt, de kevés, akit Pethronas alkalmasnak ítél. Elit alakulatot képeznek gyorstalpalón, újoncokból. Értékes elf életek veszhetnek oda, de Metsär nem hajlandó megosztani a kiképzési módszereket Syrronnal. Jobb híján ők fejvadász iskolákat pénzelnek. Azokat, akiket eladdig tűzzel-vassal üldöztek. A sors fintora.

Holnap újra vadászni indulunk. A három Viisas’soturi. Úgy tűnik, meglelhetjük végre a legelvetemültebbeket. Ők ránk vadásznak, mi meg rájuk.

Ők már azóta, hogy visszaérkeztünk a Quintarisra. A feketemágus akkor öt jól képzett Rhyomi Rókával és egy boszorkánymesterrel az oldalán érkezett a fogadásunkra. Eljöttek egészen a Kárhozottak Földjéig, hisz ott volt a legnagyobb esélyük lecsapni Triandalas Viisas’soturira, Droun első számú ellenségére.

Az igen kevéssé valószínű, hogy Metsärból szivárgott volna ki a műveleti terv. Talán Gervid lehetett óvatlan Carmon Tarban, amikor a felszerelést szedte össze. Hozta ugyanazt a vásznat, amit az első nagy merénylet napján használt, mágikus nyílvesszőket készített démonok ellen, nem kell nagy elemzőnek lenni, hogy egy drouni rájöjjön, mihez kell neki.

Sok legenda született azóta a Rauhalli vérfürdő történetéről. Nyilván egyes bárdok egy nemzet tragédiáját, vértanúhalált halt hősökre emlékeznek, mások diadalittas éneket írtak, piedesztálra emelve Saironthalt. Droun énekmondói példaképet vetítettek az ősi Impérium dicsőségét hirdető fanatisták elé. Nem tudni pontosan honnan, de egyesek összeszedtek egy-egy balladára valót a metsäri küldöttség Kárhozottak Földjére tett kirándulásáról is.

Shevalan tagadja, hogy bármi köze is lenne hozzá. Pedig rajta és Gerviden kívül az összes többi túlélő Metsär szülötte, ők meg köztudottan jól őrzik a titkokat.

Szóval mindezek ellenére egész Syrron és Droun is tudta, hogy Triandalas és egész családja elveszett ama bizonyos, titokzatos fekete ködben a démonok uralta földön. És persze Saironthal halálának körülményei is meglehetősen pontos részletességgel váltak ismertté.

Ockham borotváját használom, csakis Gervid lehetett, aki nem bírt az egojával, és eldicsekedett az amúgy tényleg elismerendő fegyverténnyel.

Viszont az óvatlansága majdnem az életünkbe került! Még jó, hogy mi – bár mindig a legjobbat reméljük, – a legrosszabbra készülünk!

Fejezetek

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

Észak-Pylvis országai

Milyen ifjú egy elf vagy félelf?

Emberként nem könnyű emlékezni, hány évesen számít gyereknek, fiatalnak vagy épp öregnek egy elf vagy félelf. A táblázat segít kiigazodni, az emberi korhoz hasonlítva a másik két faj öregedését.

Életkortáblázat: elfek, félelfek kora hasonlítva az emberi életszakaszokhoz

Az ősi Rhyom kiterjedése

A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időpontjai

legfontosabb események évszámai syrroni időszámítás szerint
A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időontjai

A VII. impériumháború-, Shevalan és Levander életének főbb időpontjai

Emlekezz rám! regény idővonala
Az Emlékezz rám! regény quintarisi idővonala: Shevalan, Levander, és a VII. impériumháború eseményeinek legfőbb időpontjai

A történet quintarisi helyszínei

a regények helyszínei (Édes otthon és Emlékezz rám!)
A regény eseményeinek főbb helyszínei. (a Metsäri jelölő helye nincs megerősítve)

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen
Vandasymbol

Olvass tovább a
"KÖVETKEZŐ >" gomb segítségével

A VII. impériumháború- és Shevalan és Levander életének főbb időpontjai

Emlekezz rám! regény idővonala
Az Emlékezz rám! regény quintarisi idővonala: Shevalan, Levander, és a VII. impériumháború eseményeinek legfőbb időpontjai

A történet quintarisi helyszínei

a regények helyszínei (Édes otthon és Emlékezz rám!)
A regény eseményeinek főbb helyszínei. (a Metsäri jelölő helye nincs megerősítve)