21. A Hősök Csarnoka
Itt állunk hát újra, Rauhall főterén. Most is hatalmas a tömeg, és most is eljött egy metsäri küldöttség. Óriási különbség viszont, hogy pár hónapja még kisgyermekként, anyám kezét fogva hallgathattam, hogy apámat éljenzik, mostanra viszont már négyszáz éves is elmúltam.
Négyszáz év száműzetés egy idegen világba, mintha most nyerné el az értelmét: kiképzőtábor, és tanulmányút. Fizikális, pszichológiai és módszertani felkészülés. Nemcsak felnőtt férfi és képzett harcos lettem az elreppenő évszázadok alatt, de mintha csakis a mai kihívásra készültem volna! Kincset ér most a Földről hozott tapasztalat. A mi világunkban eléggé ismeretlen ez a harcmodor, még szó se nagyon van rá, szóval legjobb, ha a földi kifejezéssel nevezem meg: terror-elhárítás.
Nem ment el az eszünk, nem nosztalgiából jöttünk el újra ide, ahol minden elkezdődött!
Hano, az öreg félelf adta az ötletet a fogadóban, hogy ne a láthatatlant kergessük. Találjon inkább „a láthatatlan” Triandalasra! Csak ki kell szivárogtatni, hogy eljön a hazatért hadvezér, a reménység szimbóluma, és kiáll a térre, a véres merénylet színterére. Dacol a veszéllyel és a fenyegetésekkel.
Napokig tervezgettük, gondosan előkészítettük a műveletet. Apa néhány ötlete még Pethronast is meglepte, bennem meg földi emlékeket idézett fel. Konkrétan egy éles bevetés emlékét, amire apa vezetésével indultunk. Speciális feladat, elit kommandó. Akkor nem maga az elnök volt a csalétek, hanem egy szerencsétlen dublőr. Akkor sikerrel megvédtük a hasonmást.
A Földön nem kell számolnunk ártó varázslatokkal. Ott tényleg elég a helyszínt biztosítani, igaz már napokkal korábban kell kezdeni. De legalább nincs teleport, nincs zóna kiterjesztés, sőt semmi, ami ellen egy jól felkészült elit alakulat ne tudna védekezni.
A küldöttek is elitek, csak ők általában párban vagy egyedül indulnak küldetésre. Ebben a csapatban viszont sok az újonc, ami most azért válhat előnnyé, mert Pethronas már eleve csoportos bevetésre képezte ki őket. Bár jó lenne több tapasztalt küldött, de van okunk a bizakodásra! Figyeltem őket az eligazításon: fegyelmezettek, szabálykövetők és elhivatottak.
A feladat: elvegyülni a tömegben, figyelni, jelezni, ha gyanús alakot, mozdulatot látnak, csendesen kiiktatni, ha megfelelő pozícióban van, vagy távolról lelőni, ha nincs más mód. Shevalan arcokat mutatott nekik, kiket kell keresni. Mindenkiét, akit valaha is felderített és még nem vadásztunk le.
Remélem ez helyzeti előnyt ad nekünk: Rauhallban rengeteg elf él, nem feltűnők a fejvadászaink, ha rauhalli viseletben vannak, arcát talán csak Pengnek ismerhetik fel. Na, jó, valóban: ha valaki árgus szemekkel figyel, és jól ismeri a metsäriak jóval kimértebb mozgását, hát kiszúrja az ifjainkat is…
Én vegyülök el legkönnyebben. Gervid gondoskodott róla, hogy újra kerek, emberi füleim, és laza, rövid frizurám legyen. Az én mozgásom, mint egy sportos emberé, s arcom is ismeretlen még.
Bár tudja jól Rauhall népe, hogy az életével játszik, aki eljön ma a hercegi palota elé, mégis hatalmas tömeg gyűlt össze. Merénylet várható, és semmi sem garantálja, hogy csupán egy lesből leadott lövés lesz az. Az egyetlen élet precíz kioltása nem Droun stílusa. Sőt! Minden tapasztalat arra utal, hogy tömegek eshetnek áldozatul, de a nép mégis lelkes! Vagy vakon bíznak a megmentőben, vagy életüket áldozzák inkább, csak hogy demonstrálják a császárnak, hogy nem kérnek az uralmából.
A legjobb lövészek a falakon, Pethronasnak is ott a helye. Szemmel tartja a tömegben megbújó csapatát. Mindegyiküket maga képezte.
Gervid és Shevalan a hercegi lakosztályból, a függönyök mögött rejtőzve lát le a térre. A bárd illúziókkal készül, a varázsló is betéve tudja a szokásos A, B és C tervek részleteit. Néhány olyan rauhalli varázslót is bevontunk, akikért Gervid és Shevalan tűzbe tennék a kezüket. Kell az egyesített védő mágia, hogy lefedhessük az egész teret.
A küldötteknél egy-egy Q-féle kütyü is van, varázslók zónáit érzékelik, és Gervid azonnal tudomás szerez róla, ha ismeretlen varázshasználó lép be a tömegbe. Egy másik nagy közös találmányunk a telepátiát kombinálja a közös rádiófrekvencián működő kommunikátorral. Nincs se mikrofon, se fülhallgató, továbbra is elméből küldjük, elmében fogadjuk az üzeneteket, de ha mindenkinek üzenjük, akkor egyetlen megszólítandó személy helyett egy bizonyos Q-kütyüre kell koncentrálni. Az adótornyok adták az ötletet, a magasmágia pedig a megoldást.
A célszemély védelme is más megközelítést igényel, mint a Földön. Apát ma nemcsak metsäri árnyak elit alakulata védi, és nem is csak illúziók. Gervid védőaurát vont köré. Védi őt mechanikus behatások ellen, jobban, mint bármely páncél vagy golyóálló mellény. És védi hőhatásoktól, ha megégetni, vagy lefagyasztani jutna eszébe valakinek, aki a Saironthal legendákért rajong. Az öreg drouni mágus tűzviharral próbálta perzselni az elfeket, és végül egyetlen pillanat alatt jégbe fagyva lelte a halálát. Még a vére is szilárdra fagyott. Tíz éves voltam, sokkot kaptam, nem emlékszem első kézből, de anya szerint gyorsabban történt, mint a Holnaputánban a helikopterben ülő katonák halálra fagyása. Saironthalt vízfalba fagyasztotta bele Gervid. Aztán, puszta erődemonstrációként szétrobbantotta az egészet. Ezekután mi sem számíthatunk kegyelemre…
Hát ezért készültünk fel annyira. Napokig tervezgetve, mindent előkészítve. Teljes titokban. Azon kívül, hogy húsz küldöttet kérettünk Metsärból, mást az otthoniaknak sem árultunk el. Paranoia felsőfokon.
„Na de fókuszálj, Vadász!” – Most nem szól rám, de már megszoktam, hogy az ő hangján figyelmeztet a tudatalattim, mikor idő van.
Oh, igen! Ez apa nagy pillanata! Amint kilépett a palota díszkapuján, felzendült a tömeg örömujjongása!
Mi mind élesítjük érzékeinket. Azt, ami mindenki mást érdekel, majd megnézzük utólag, Shevalan majd kárpótol bennünket, hogy a dicsőséges pillanat helyett mi a tömegre figyelünk.
„Íjpuska a köpeny alatt! Árkád, hármas oszlop.” – hallom Pethronas üzenetét.
„Kiiktatva.” – jelez vissza az árkádsor alatt álló árny. Odakapom a fejem, csendesen hátrál el az ártalmatlanított testtel, hogy ne kezdjen sikoltozásba a tömeg. A fal mellé fekteti, mint egy részeget, fegyverét már el is tette.
„Merénylő!” – hallom elmémben az egyik újonc hangját a tér bal feléről. Csupán kis felbolydulás támad körülötte, mert az emberek egy pillanat alatt felfogták mi zajlott ott, és inkább csak összezárnak. Az a pár ember ott valóban azért jött, hogy dacoljon a terrorral. Úgy harcolják meg a maguk csatáját, hogy nem hagyják eluralkodni a pánikot, nem játszanak a merénylők kezére.
„Merénylő!” – hallom egyszerre jobbról is, és a tér közepéről is. Mindkettő kiiktatását látni, de egy harmadikat nem sikerült kiszúrnunk. A nyílvesszője apa mellkasáról pattan le: Gervid védőburka működik.
Mostantól nem hihetek a szememnek. Shevalan dolga az illúziókeltés. Nem is tudnám merre jár az apám, ha nem viselné a Figyelőt a ruhájára rögzítve.
A tömeg már legyűrte a lövészt, még mindig nincs pánik, elképesztő a nép dacos elszántsága. Valószínűleg puszta kézzel ütik agyon.
Most várható a neheze. Már biztosan tudják, hogy Triandalas Viisas’soturi látványa a színpadon nem valóság, és más módszereket fognak bevetni.
„Tűzgolyó a fal felett, a Pórnegyed felől!” Hallom az egyik őrszemet. Felkapom a fejem, és reménykedem, hogy Gervid figyel!
Gyors, mint egy föld levegő rakéta, de Gervid varázslatán nem fog ki: tűzijátékként robban szét a varázslóink egész teret befedő kupoláján. Még sosem láttam saját szememmel ilyet: mintha üvegbúra lenne felettünk. Áthatolhatatlan! Még a Star Wars féle pajzsoknál is cool-abb, mert teljesen átlátszó, észrevehetetlen. Persze egész addig, míg szét nem robban rajta a tűzlövedék.
Ez elképesztő, még mindig nem tört ki a pánik. Nem tapossák egymást a rémült emberek. Mondjuk erről biztosan az is tehet, hogy látványossággá szelídült a gyilkos robbantási kísérlet.
Amint átfutott az agyamon, máris rájöttem, hogy ez hiba volt! Abban a pillanatban tört ki a pánik. A tér bal hátsó sarka kezdett felbolydulni, női sikoltozás, férfi káromkodás, pengék csattanása. De csak egyetlen másodpercig. Aztán néma csend. Sokkoló látvány látni a dulakodást és a pánikot a hozzá szerevesen tartozó csatazajjal, aztán egyszer csak szinte fület bántó csend, miközben a látvány folyamatos… Nagy robbanás szokta így megfosztani a katonát a hallásától egy csatatéren, de ez most egy bárd varázslat. Felpillantottam a hercegi lakosztály ablakára, hogy vajon a mi bárdunk-e az. Gervid tapadt az ablakra, hogy jobban lásson, és most elillan onnan, így láthatom Shevalan alakját. Ő is közelebb lép most, de nem érek rá őt figyelni. Én is akcióba lendülök.
Megindulnék a küzdők felé, de akkor hallom meg apám hangját az elmémben. A hatalmas csendben ez most élesen zeng, mintha igazi hanghullámok volnának. Pedig nem azok. Ezért is hatolhat ez át a hangillúzión.
„Pethronasék körbefogták a feketemágust a vámszedők épülete mellett. Igyekezz, minden segítség jól jöhet!”
Már hunyom is le a szemem, hogy a lelki szemeimmel nézzek. Nekem is a mellkasom külső részére került fel a Figyelő bélyege, de mindegy is hol van az a testen, míg a rajzolata töretlen.
Igen, látom már. Apa farkasszemet néz vele, Pethronas és két legjobb harcosa van vele. Ott fut Gervid. Szóval ide indult az ablakból. Nyilván őrá van most ott a legnagyobb szükség…
Felpattan a szemem, hogy azzal lássak végre. A téren át most képtelenség kijutni! A palota! Azon át kell mennem. A kapuig sem lehet most eljutni, de mire volt jó a többszáz éves sziklamászási gyakorlat, ha nem arra, hogy ezt a négy métert játszva megtegyem? A palota ősi kövei már nem tükör simán illeszkednek egymáshoz. Szinte mindenütt lekerekedtek már a kövek, épp beférnek az ujjak és a cipőorr…
Ez az: az erkély. Ez az üvegajtó zárva… „Kit érdekel? Vastag ez a bőrvért, könyökvédővel ellátott. Pont erre találhatták ki!”
Az üveg csörömpölése már hallatszik, ahogy már a tömeg sikolya és kiabálása is. Emiatt nézek még vissza a térre egy pillanatra. Már csak a tömeghisztéria dúl. Nincs már merénylő, nincs már veszély más, csak a pánikoló tömeg, hogy eltapossák egymást…
Ha most igazi pap volnék, elhivatottsággal, lecsillapítanám őket. Davidon ezt tette volna! De nekem mennem kell… Az apám élete!
„Basszus! Egyetlen élet százakéért?!” – torpanok meg egy pillanatra, mert elszégyellem magam az önzésem miatt…
De nini! Az ott nem a… De! A féltestvérem! Elandor vil Azadyr, Davidon félelf barátja, Seryn papja ő is! Tessék! Ő igazi pap! Megteszi, amit én nem! Anya, ha látnád a fiad! Büszke volnál rá!
„No de van még egy fiad, és neki is dolga van!” – indulok meg újra, amikor megdöbbenve hallom Elandor zengő hangját. Ez nem egy szónok teret bezengő hangja, sem egy elhivatott papé, ki istene hangján szól a tömeghez. Ez minimum egy Dolby Surround! Vagy… Shevalan! Még egyszer visszalépek az erkélyre, hogy lenézzek a térre. Elandor képe akkora, mint egy óriás kivetítőn egy stadionban, csak az egész egy 3D-s hologram! Elképesztő vagy Shevalan! Pillantok felé. Csak pár erkéllyel van arrébb, mint én.
„Na de most már tényleg indulás, Vadász, mert anyád rád nem lesz büszke!”
…Hát legalábbis én nagyon nem lehetek büszke magamra. Mire kiértem a Palotanegyedből a szomszédos Kereskedőnegyedbe, a feketemágus már halott volt. A metsäriak gyűrűjében fekszik, Gervid áll felette, még rászegezi a botját, mint aki attól tart, hogy feléled.
Apához rohanok, a karjába zár. Mintha remegne, ahogy szorít… Meg lehet érteni, az lenne a rémisztő, ha ez az érzelem sem látszana meg rajta. A megkönnyebbülés most talán még Pethronas bácsikámon is látszik…
– Mi történt? – kérdeztem, eltolva magam az öleléséből.
De apa lehunyt szemmel áll. Összpontosít. Ez nem a megmenekülés utáni fellélegzés arckifejezés, az biztos…
– Hol van Shevalan? – pattan fel a szeme.
Még mindig fogja a vállam, hisz az előbb még ölelt, de most szinte fáj, ahogy belém markol ijedtében. Most jövök rá, mire összpontosított az imént. Shevalan Figyelőjére.
– A hercegi lakosztályban láttam utoljára – válaszolom, de közben rájövök, hogy amikor Elandor beszédét vetítette ki hatalmas hologramként, bezengve a teret a hangjával, én nem is láttam őt magát, csak biztos voltam abban, hogy még ott áll az ablakban.
– Valószínűleg a földön hever! – mondja és rohanni kezd.
Én meg utána.
A palotaőrség messziről látja Triandalas izgatott száguldását, és sarkig tárja előtte a palota hátsó bejáratát, egyetlen kérdés nélkül. Cselekedetük elárulja, hogy Metsär hős hadvezérének legalább akkora alázattal szolgálnak, mint magának a hercegnek. Elvégre is most kockáztatta az életét az ő családjaik épségéért! Amúgy meg a jelenlegi herceg nem is túl karizmatikus figura… Sajnos épp úgy került hatalomra ő is, ahogyan a dominátor. Azért van életben, mert nem sok vizet zavar.
Engem is beengednek mögötte. Összenéznek, hisz az imént jöttem kifelé, most meg pánikszerűen vissza.
Nem is látom apámat a lépcsőkön felfelé. Több, mint egy fordulóval jár előttem. Szerencsére ismerős terepen járok, az elmúlt hónapokban sokszor járhattam a palotában.
Mire belépek a szobába, apa már térdel barátja teste felett. Hátából két dobótőr áll ki. És valami nagyon furcsa a látványban! Épp fordítaná meg mikor belépek.
– Várj! – szólok, és épp elég időt nyerek, hogy közben mellé érjek.
Térdeim vértócsába zuhannak, ahogy levágom magam a test túloldalán. Még épp csak vékony hártyaként alvadt meg a teteje, az ráncolódik sugárirányban most a térdeimtől kifelé, egészen a test alá. Apa már emeli, a saját térdére fordítja rá, feltámasztja, hogy a tőrök ne fúródjanak mélyebbre. Aggasztóan sok az elfolyt vér! A tócsáról emelem most feljebb a szemem, előbb a mellkasra, az arra rátapadt valaha hófehér ingre, majd az arcra. Azt kutatnám, moccan-e még arcizom, fájdalom torzítja-e? Félek, hogy mozdulatlan szobor már…
Meghökkenek a látványon, de apa sem járt másképp. Most egymás szemébe meredünk a bárd vérben ázó teste felett. Nem, nem is a fájdalom, a gyász van apa szemében, ahogy az én lelkemben sem! Döbbenet!
Shevalan arcára diadalittas boldogság fagyott rá.
Ráadásul, mintha tényleg fagyott volna: haja ősz, már-már hófehér, ahogy szemöldöke is az! Hát ez volt furcsa a látványban, amikor megláttam őt az ajtóból! Most tudatosul csak bennem: Vagy kétezer évesnek látszik! Nemcsak a haja! Bőre ráncos, fogazata sem teljes, teste is aszott és megtört!
Pedig biztosan nem fagyás miatt fehéredett el, hisz teste még meleg!
Azt is csak most veszem észre, hogy keze még markolja az íjpuskát. A test alá szorult a fegyver, most látható csak, ahogy apa megemelte őt. Üres a kifutó: Elsütötte. Az fel sem merül, hogy nem volt felhúzva, hisz a terv része volt, hogy a keze ügyében legyen a betöltött fegyver.
Vajon a dobótőrök előtt, vagy után lőtte ki a vesszőt?
– Vadász! – zökkent ki a riadóztatással is felérő megszólítás.
Felpillantok apára, szemével a fogadóterem nyitott ajtajára bök. Megfordulok. A kétszárnyú ajtó küszöbén ül a fejvadász. Egy nő. Hátát az ajtófélfa támasztja, feje lecsuklott, egyik lába a másik térde alá szorulva, másik a becsukott ajtószárny túloldala mögött. Szívéből áll ki Shevalan nyílvesszője, az ő fekete ruháján korántsem olyan drámai a hatású a vérfolt, mint a bárd ingén. Halottnak tűnik, de tudom, hogy apa mit vár el. És igaza is van! Már az is nagy baj, hogy másodpercek teltek el, mire felfedeztük a jelenlétét. Mázli, hogy még élünk! Elterelte a figyelmünket a barátunk sorsa…
Felkelek, és megnézem él-e még. Ha Shevalannak számít is még ez a pár pillanat, a mi életünk is odaveszhet, ha a fejvadászban van még élet!
De nincs. Épp térnék vissza Shevalanhoz, akinek apa tapintja éppen a pulzusát. Remélem, hogy csak azért próbálkozik hosszan, kicsit errébb-arrébb helyezve az ujjait, mert sikerült valami halovány dobogást észlelnie…
De megáll a lábam, nem folytatja a lépést! Lemerevedtem. Ködösek a gondolataim, kavarognak.
Elsőnek is az jut el a tudatomig, hogy az édesapám a legjobb barátjának vállát átfogva zokog hangtalanul.
Csak aztán állnak össze a lanthúrok pengésével aláfestett szavak:
Hallgasd hát Shevalan végső vallomását:
hiába kutatod már szívem dobbanását!
Shevalan hangján hallom a verset. Beszédhangként indult, bár pár húr megpendült már eközben is. Mostanra viszont már belelendült, zengő dallam ragad magával. Shevalannak elképesztő hangja van! Volt…?!
Az imént még azt hittem, káprázik csak a szemem, de nem! Megcsinálta! A Földet megjárt quintarisi bárd megcsinálta! Megfilmesítette a búcsúüzenetét!
Eszembe jutnak a rám bízott kavicsok. Semmi kétség: a Művészet templomában a helyük!
Elképedve nézem, milyen harmonikus képeket válogatott össze. A zene, a szöveg, a mozgóképek: hangulattá állnak össze! Van olyan jó, mint bármelyik hollywoodi trailer! Rövid snittek: rauhalli csatajelenetek, metsäri erdők, sejtelmes női akt, csillagos égbolt, húrokon játszó finom művészkéz…
Elmerülök a látványban, elringat a csodás énekhang, megfeledkezek egy percre, hogy a művész teteme felett állok, – és hogy túl későn érkeztem!
