IX. A legyőzöttek bosszúja
Hét napja szívhatom végre Metsär friss levegőjét. Szinte minden egyes napon kaptam híreket a hazámból, mióta kiengedtek a barlangcellából. Rosszabbnál rosszabb híreket! A Rauhall dominátora valóban meghalt, épp úgy, ahogy a Rauhall hercege is. De más, hozzám közel álló elfek és emberek is. Néhányan még aznap, abban a robbantásban, amit én bódulatomban fel sem fogtam. Másokat csak később ért a halál.
Senki sincs biztonságban!
A legtöbb hírt Elandor Valkolinna juttatta el hozzám. Eleinte még reménykedtem, hogy túloz, hátha így súlyosabbnak érzem a vétkem. De végre kapcsolatba tudtam lépni pár otthoni barátommal. Nem maradtak sokan. Hát ezért nem jött válasz az üzeneteimre! A rauhalli hírszerzők közül már csak azok élnek, akik jól őrizték álcájukat. Már én sem élnék. Sőt, talán én magam voltam a legelső, aki lelepleződött – hisz hogy máshogy kaptak volna el, és bélyegeztek volna meg?! Végtelennek éreztem az elkeseredést, és feneketlennek a dühömet. Ha szabad volnék, már rég nem lennék itt! Ha használhatnám a lantom, már rég kijátszottam volna az őreimet, és rohantam volna haza, az enyémeket megsegíteni.
Azt mesélik, teljes megfélemlítési hullámot indított Droun. Nemcsak Rauhallban, de a szövetség minden államában. Beépültek mindenhova, hozzáférnek bárkihez.
Vakok voltunk mind. Önelégültek. Katonailag megsemmisítettük Drount, legyőztük a testét, de a lelke nagyon is erős maradt! Ravasz, kegyetlen és kíméletlen. Mi meg csak dagadó kebellel ünnepeltük győzelmünket, gazdaságunk felvirágzott a háború után, katonai fölényünk erősödött. De akár egy erős és egészséges ember, mi, – az egész Syrroni Szövetség, – is túlzottan magabiztossá és óvatlanokká váltunk. És ahogy egy ismeretlen kórság beférkőzik a testbe, láthatatlanul, úgy pusztulunk most mi is: belülről. Csak akkor észleli az ember is a betegséget, amikor már késő, amikor már nagyok a károk.
Kinek tűnnek fel a városba érkező vándorkereskedők? Mindennapos jelenség. Ki köt össze egymással egy-két erdőszéli gyilkosságot? Romlott a közbiztonság. Ki gyanakszik, ha a szomszédja furcsán viselkedik ma reggel? Neked vajon eszedbe jutna, hogy a barátod bemegy a tömegbe és felrobbantja magát? Ki lepődik meg, ha egy fehérhajú, öreg mágus megfordul párszor Cortina fogadójában? Na és, fizette a borát, nem? Ki figyel fel, hogy egy feltűnően kihívó boszorkány hirtelen egy marcona elfbe lesz reménytelenül szerelmes? Biztos ráunt, hogy már minden óvatlan férfit meg tudott babonázni…
Hisz mindenki csupán egy-két részletet lát az egészből, és ők sem rakják össze együtt a képet. Pethronasnak feltűntek a rájuk törő bérgyilkosok. De el is tüntette őket. Ahogy megölte a boszorkányt is, de a nyakán a bélyeget már nem vizsgálta. Arra rájött, hogy valamiért együttműködött a fejvadászokkal, elcsábította Triandalast, és elterelte a figyelmét, hogy a bérgyilkosok lecsaphassanak. De hogy miért? Saironthálig nem jutott el a nyomozása. Vagy, ha mégis, el már nem kapta őt.
Levandernek pedig feltűnt az ősz mágus, fel is hívta rá Gervid figyelmét. Bár ez csupán egy megérzés volt, mégis kincset ért később, mikor Gervid Carmon Tarban felismerte őt, és figyelni kezdte a ténykedését.
De eközben Saironthal megbújt, terjesztette a kórt, kidolgozta a zseniális tervét és kiépítette hálózatát. Ha Gervid nem győzte volna le aznap, ő állna az összes merénylet mögött.
De vajon legyőzte Gervid Saironthalt? Meghalt ugyan, de tovább él. Példaképpé vált. És lehet, hogy csupán tucatnyi az elvakult híve, de ők nyugtalanítóan veszélyesek! Láthatatlanul járnak közöttünk. Nem is kell óriási mágia, sem nagy fejvadász rutin, csupán el kell kapni egy gyanútlan embert, és röpke negyedóra alatt a bábjává teszi. Most is émelygek, amikor eszembe jut, milyen érzés volt, hogy nem én uraltam a testem. Nálam jobban talán senki nem érzi át azoknak a szerencsétleneknek a helyzetét, akik besétálnak a reggeli zsúfolt piacra, a templomi szertartásra, a laktanyába mosónőként, vagy épp egy menyegzőre meghívott rokonként. Fogalmuk sincs róla mi az a varázsjel, ami érintésre óriásit fog robbanni. Ahogyan Rauhall öreg főmágusának sem volt aznap a főtéren. A jelet legártatlanabb dolgokba rejtik. Mindig új tárgy hordozza, hiába hallottál a tegnapi pusztításról, hiába derült ki, hogy azt mi okozta: tegnap a krumplik közt volt, ma a mosószappanban, de vajon holnap hol lesz? Bármi lehet halálos.
Lefejezték a nemzeteket. Ahogy Saironthal is kérkedett vele. A hadvezérek és hercegek csak az első lépés volt. Utána jött a következő szint, emberek, elfek, akik a helyükre léphettek volna. Már mindenki célpont, akiben a karizma szikrája is megvan, aki a városok, népek élére állhatna. És már mindenki retteg, mindenki bizalmatlan mindenkivel. Tegnap a legjobb barátod volt, ma átvágja a torkod, ha leleplezed. Egy perce még az édesanyád volt, de most, megláttad a bélyegét. Az őt markában tartó mágus pedig meglátott téged, már veteti is kézbe vele a kést, hogy a hasadba szúrjon. Senki nem érti meg jobban a kétségbeesett tehetetlent, aki a nyelvét sem uralja, aki figyelmeztetni sem tud, hogy menekülj, aki megfeszülhet, de akkor sem irányíthatja tetteit, aki öngyilkos lenne inkább, de akkor is végrehajtja a gyilkosságot.
Ilyen a bélyeg hatása. A legerősebb akaratú sem tud ellenállni!
Most az egyetlen hatékony védekezés Metsär taktikája: egyetlen idegent sem engednek be. Máskor sem, de most megháromszorozták a határ őrségét, és a térgátak erejét.
Sosem hittem volna, de Metsär térképét sem vetették papírra. Varázslattal rajzolják fel a gyermekeknek az oskolában, és a tizenkét ország rajzolata, a fővárosok helyével együtt köddé válik a tanóra végén. Fejben kell memorizálni mindent. Azt sem akartam elhinni Levandernek, hogy minden földrajzi tudását törölték az elméjéből, amikor kitagadottá vált. De igaz! Nem bízzák a véletlenre: nem juthat az ellenség kezére olyan információ, amivel egy hadjáratot alaposan meg lehetne tervezni. De még intrikákat sem. Nem ismerheti senki Metsär országainak nevét, sem dominátoraik politikáját, így képtelenség kijátszani őket egymás ellen. Már az is sok, amit én megtudtam: Déli Kapunak becézik Levander hazáját. Nem a valódi neve ez, csupán arra utal, miért is léphet be ide külhoni egyáltalán. Komoly veszélyt jelentene az is, ha Droun ügynökei megtudnák, hogy a dominátor személyes érzelmei befolyásolják az ország politikáját. Főleg, hogy ez könnyen Elandor Valkolinna leváltásához is vezethet!
Mentségére legyen mondva az aggódó apának, hogy jó politikusként az ország hadvezérének előkerítése végett támogatja a félelf mágus őrült elméletét. Nálam biztonságban van Elandor titka. Bebizonyosodhat, hogy Metsärban körvonalazódik az egyetlen hatásosnak tűnő terv. Droun keze nem érhet el a hatalmas erdőség mélyére!
Metsärnak még megvan a bölcs vezetése, az erős hadseregük, a kiválóan képzett fejvadászaik. Csak a Peng félék vehetik fel a versenyt ezzel a harcmodorral. Sötétben suhanó bosszúálló árnyak. Fel kell kutatni az ádáz kártevőket. A keveseket, akik rettegésben tartják a vezetők nélkül maradt Syrroni Szövetséget.
Bölcs vezetőik, mint Levander édesapja, és a többi metsäri ország dominátora, nemcsak higgadt vérmérséklettel bírnak, de többszáz, akár ezeréves élettapasztalattal is.
És erős hadsereg? No igen. Triandalasszal szinte megállíthatatlanok lennének. Triandalas jelkép. Nemcsak Metsärban, de az Syrroni Szövetségben is. Új reményt adna a megfélemlítetteknek. De vajon merre van a legjobb hadvezér? Gervid szerint épp egy másik síkon vagy másik dimenzióban.
Nekem személyesen is fáj a hiánya. Gyászolok most. Sokakat. Barátokat, rokonokat, társaimat. Ilyenkor szükség van a legjobb barátra. Ha segíteni nem is tudna, de legalább meghallgatna.
„De Triandalas pont az, aki segíteni is tudna!” – eszmélek rá. – „Előbb viszont nekem kell segíteni őrajta! No és persze Levanderen… kínzóan hiányzik!”
Gervid azzal a hírrel nyitott rám ma reggel, hogy megtalálta végre az átjáró kulcsát.
Oly vehemens, már ugrana is bele a fekete ködbe! Ő nem is gondol az életveszéllyel: Nem érdekli, mi vár ránk a másik oldalon, sem az, visszatérhetünk-e valaha. Őt csak az érdekli, hogy ő lesz az első mágus Quintarison, aki képes uralma alá hajtani ezt a titokzatos erőt! Aki fényt deríthet Mram’mon titkára…
Nem, ez mégsem igaz! Az is hajtja őt, hogy megtalálja Triandalast, és elismertesse vele is nagyszerűségét, – bizonyítani akar fogadott apjának!
