25. Nővérek

A Rauhall kérését megtárgyaló tanácskozás napokig elhúzódott. Még az esküvőnk után is folytatódott. Nagy viták folytak, hogy Metsär beavatkozzon-e. A szomszédos országok dominátorai és hadvezérei is eljöttek, még Yllar is képviseltette magát.

Nem ilyennek terveztem a hivatalos házasságunk első napját. Triandalas túl kötelességtudó. De persze bizonyítanom kellett, hogy nem gyengítem őt, hát csak magamban bosszankodtam, míg ő tette a dolgát. Vártam őt egész nap. Csak vártam, vártam, már lassan esteledni is kezdett. Átmentem a házunkba. Mármint apa házába! Még nem szoktam meg, hogy másként nevezzem… Gondoltam Nanna biztosan tud valamit, mikor végeznek.

Nannát nagyon szerettem. Azóta élt a családunkkal, mikor anyám rájött, hogy a testvéreimmel próbára tesszük a figyelmét, és nem tud egyszerre három pajkos kölyökre vigyázni. Önmagát vádolta, amikor elsertepertéltem mellőle, és beleestem a sebesfolyású patakba.

Nanna már akkor is ősz hajú volt, és ugyanígy hordta a haját is: kontyot viselt a feje búbján, csak a füle előtt hagyott egy-egy vastagabb tincset előre lógni. Első emlékem róla, hogy a térdére ültetett magával szemben, és döcögtetni kezdett. Én elkaptam a két ezüstös tincset, mintha kantár lenne, és büszkén játszottam a tapasztalt lovast. Ő meg mondókát tanított a játékhoz.

Most ültünk, és beszélgettünk a régi szobámban, amíg vártuk, hogy a tanács megtárgyalja az ország ügyeit.

– Szia, Levander, drága húgom! – meglepetésként ért, hogy Boróka ránk nyitotta az ajtót. – Hallottam, hogy itt vagy.

Odajött hozzám, ölelésre tárta a karját. Felálltam az ágyról. Meleg szeretettel ölelt át. Érett asszonnyá vált az évtizedek alatt. Szép volt, magas, és nemcsak energikus, mint régen, de áradt belőle egyfajta matrónaság is: olyan nők sajátja ez, akik maguk is hatalommal bírnak, tiszteletet ébresztenek mindenkiben. Nemcsak azért, mert a szomszéd ország első asszonya lett, hanem saját tekintélye apánktól örökölt erős jelleméből fakadt. Őneki sikerült a legtöbbet megtanulnia apa politikai módszereiből. Én sajnos sosem figyeltem eléggé, amikor apa magyarázta, hogy milyen helyzetet hogyan célszerű megoldani.

– Jaj, Boróka, olyan jó, hogy itt vagy! Az éjjel nem nagyon volt időnk beszélgetni. Pedig annyi mindent akarok kérdezni is,  mesélni is, drága nővérkém!

– Itt leszünk még pár napig. Salendor apáékkal tárgyal a háborús helyzetről. Rengeteg időnk lesz beszélgetni!

– Hangát is láttam az este, de nem tűnt túl boldognak. Ő most hol van? Elmesélhetné, mi nyomja úgy a lelkét! Hátha tudnék segíteni.

Boróka furcsán nézett rám. Nannára sandítottam, ő lesütötte a szemét, aztán feltűnő érdeklődéssel vizsgálta a láda porosságát.

– Mi ütött belétek? Hol van Hanga?

– Hangáék még az éjjel hazautaztak.

– De mi a baj?!

Ők ketten egymásra néztek.

– Nanna! Boróka! Mondjátok már! – hangom sürgető is, aggódó is volt.

– Nem tudja.

– Nagyon úgy tűnik.

– De mit, az istenekre!?

– Jaj, Kicsim! – Boróka volt a bátrabb. – Hanga, tudod, nagyon örül annak, hogy Triandalas megtalálta a boldogságot. Rád még mindig haragszik: itt hagytál bennünket, és itt hagytad Triandalast is. Ha valaki, akkor Hanga tudhatja legjobban, mennyire meggyötörted a szívét, mennyire képtelen te nélküled élni.

– Ó, Tűz Őrzője!

– Igen?

– Triandalas mesélte, hogy volt egy menyasszonya.

– Hát volt.

– Hanga volt, ugye? – járattam a szemem egyikükről a másikukra és vissza.

Alig láthatóan, inkább csak szemmel bólogattak.

Remegett a lábam, odabotorkáltam az ágyhoz, leültem.

– Végtelenül megtisztelt bennünket Hanga, hogy részt vett az esküvőnkön! – csendesen, magam elé mondtam a szavakat. – Ha velem nem lesz hajlandó többé beszélni, akkor mondjátok el neki ti! Nagyon szeretem őt, és nagyon becsülöm! Tudjátok, hogy őszintén kedvesnek éreztem a tegnapi ölelését és csókokat, amiket az orcámra adott? Csak tiszta szomorúságot éreztem a lelkében. Hiába idézem vissza a jelenetet, utólag sem fedezek fel rajta ellenszenvet vagy irigységet – méláztam tovább.

– Tudod, nagyon szereti a férjét. Sokkal jobban járt vele, mint Triandalasszal járt volna, aki egész életében beléd lett volna szerelmes. Biztos ez is segít neki a nagylelkű megbocsátásban.

– Olyan jó lenne, ha meghallgatna!

– Tudja, hogy szereted.

– Biztosan?

– Biztosan – mondta vigasztaló mosollyal Boróka.

– Persze, hogy tudja, Lelkecském! És te is biztos lehetsz abban, hogy ő is szeret téged! Csak haragudott rád. De talán már nem is haragszik, csak elmenekült szomorú helyzettől…

Egy ideig ráült a hangulatunkra az előző beszélgetés. Nekem nagyon fájt, hogy mennyi szomorúságot okoztam, és főleg, hogy azoknak, akik a legjobban szerettek. Nekik meg az volt kínos, hogy ezt tőlük kellett megtudnom.

Nannának jutott eszébe a mentő ötlet: Kiment, és szinte egy pillanat alatt visszatért egy tálcával.

– Nézzétek csak, Kedveskéim! A maradék finomságokból kimentettem pár süteményt, amikor leszedtük az asztalokat. Gyertek, egyetek!