1. Az ismeretlen

1. Az ismeretlen feketeszemű

Hárman gubbasztottunk némán a szekér ponyvája alatt. Odakinn paták kopogtak, lovak prüszköltek, kocsisok nógattak, kerekek nyikorogtak. Teljesen megszokott ilyentájt, amikor kora reggel megnyitják a főváros kapuit, és a kereskedők útra kelnek, vagy épp bejutnak végre Darvienbe. Idebenn viszont szokatlan „hang” uralkodott. Elsőre csendnek tűnt, de olyan feszült csend volt, amiben érezni lehetett a zajt. A gondolataink zakatoltak. Lopva néztem fel a többiekre, maguk elé meredtek. A szemükön látszott, hogy a múltba néznek. Meg-meg rándult egy-egy arcizmuk.

A bakon ülő két alak is az elmúlt órák, napok eseményeit pörgette le újra és újra emlékezetében. Mind az öten törtük a fejünket, milyen jeleket kellett volna előbb felfedeznünk?

„A küldetés kudarcot vallott, menekülnünk kell. Meglapulva, álruhában. Kell is most a csend, hasznos.” – summáztam magamban a helyzetet.

„Amint biztonságban leszünk, úgyis egymásnak esünk majd. Na az majd nem lesz csendes!”  – gondoltam. – “Nekem is megvan a magam véleménye, de ez most ráér, hisz Darvien városának őrsége még vadászik ránk. Bár túljutottunk a kapun, még nem vagyunk megnyugtató távolságban…”

„No és az, ahogyan azon a kapun túljutottunk!” – nem hagyott nyugodni: – „Az több volt, mint különös!”

„Erhan illúziói szinte mindig beválnak, ahogyan Nym boszorkányos bájai is, de az az ember…! Ő mintha átlátott volna mindkettőjük trükkjein, mégis futni hagyott minket! Vajon miért?”

Lehunyt szemmel végigfuttattam magamban újra a pár perccel azelőtt történteket, kerestem a magyarázatot:

– Megállni! Ellenőrzés! – Hallottuk kintről a szigorú hangot.

Felkészülve vártuk már a szokásosnál jóval alaposabb vizsgálatot. A kapuőrség máskor is átvizsgálja a beérkező és a távozó postakocsikat, szekereket, de most riadót fújtak az éjszaka történtek miatt. Miattunk. Elég nagy vérengzéssel járt, mire kivágtuk magunkat a ránk törő városi őrök gyűrűjéből, szóval igencsak erős bosszúvágy hajtja most az őrséget. Éjszakára a klán titkos menedékében meghúzódhattunk, ott szervezték meg nekünk ezt az álcát is.

– Fáradjatok csak közelebb, drága barátaim! Higgyetek szavamnak, nemcsak kötelességtek megtekinteni eme drága portékát, de nagy élvezetetek is telik majd benne! – hallottam Erhan hangját, erős dzsahid akcentussal szólni. Folyamatosan beszélt, hogy tudjuk milyen ütemben halad a kocsi hátulja felé. – A Magasságos jóvoltából hatalmas szerencse ért tegnap, hogy ily gyönyörűséges asszonynépet leltem, s immár dolgom végeztével indulhatok hazámba. A dicsőséges és fényességes Ifra ibn Hassain hálás lesz majd a kivételes szépségekért! Ámuljatok, csak barátaim! De mindent a szemnek, és semmit a kéznek, vagy az Igazhívők Ura kegyelmezzen nektek!

– Nevetséges vagy, dzsahid! Hisz a rabszolgapiacról vetted az árut! Azt akarod elhitetni, hogy szüzek még?! – vihogott fölényesen az őr, és nagy lendülettel rántotta félre a ponyvát.

Hagytam, hogy az arcomra kiüljön az ijedtség, amikor a napfény hirtelen tódult be közénk. Valójában pedig épp megkönnyebbültem, hogy csupán ketten néznek be a kocsinkba. Kezeim hirtelen kaptam Solandor hátára, mintha óvón ölelném át a megrettenet leányt, aki a karomban keres menedéket. Reméltem, hogy a háta és a karom kitakarja a kezében tartott a dobótőröket. Tudtam, hogy óvatosan tartja a pengéket, nem fog belénk állni. Gyakoroltuk az apró vészjelet is, amit én adok, és a mozdulatot, ahogyan ő egy szempillantás alatt kifordul, és hajít. Ezek az őrök nem is látnák a feléjük repülő pengéket, már csak a mellkasukban éreznék azokat. De reméltem, hogy erre nem kell sort keríteni, mert akkor ránk jönne a többi őr is, és biztosan nem tudnánk egérutat nyerni!

– Hmmm, kapitááány, – hajolt be közénk Nymphae Amanita, megérintve a férfi karját, – engem nem azért visz a kufár az emírnek, mert szende szűz vagyok! Amit én tudok nyújtani, az minden férfinak kedvére való! Meggyőzhetlek, hogy ne légy többé hitetlen!

Az őr épp Solandor vállát készült kifordítani, hogy a harmadik lány arcát is szemügyre vegye. Nagy hiba lett volna! Sol ugyanis ízig-vérig férfi. Arcát ugyan alaposan megborotválta hajnalban, és kendőt is kötöttünk a szája elé, ahogy mindhármunknak, de szemei is elárulnák. Nym tette a dolgát, ahogy megbeszéltük:

Nemcsak felfedte lenyűgöző szépségű arcát, de lenge ruházatát is használta. Ahogy behajolt elénk, mindkét férfi szeme Nym domborulataira tévedt, de ő nem elégedett meg ennyivel. Sosem tud leállni. Áttetsző selymet viselt, elöl-hátul a széles övéhez erősítve. Térdelésből kissé felemelkedett, és bal lábát a szekér szélére tette, hogy szétnyíljon és leomoljon a nehéz selyem. Lassú mozdulattal csúsztatta meztelen talpát a deszkán, egyenesítve hosszú, fedetlen combját, épp kitakarva Sol szoknyában is férfias alakját. Nem is volt már kíváncsi a kapitány másra!

Viszont a társa! Ő el tudott szakadni Nym csábító látványától, és egyenesen az én szemembe nézett. Szerencsére finom kendő takarta a feszültségtől megrezzenő ajkaim, de éreztem, hogy a szemem is összeszűkül kissé. Átható volt a tekintete, fürkésző a fekete szeme. A jel megadását fontolgattam…

A feketeszemű arcizma aprót rándult, de nem támadónak tűnt, inkább csak a gondolataiba merült. Kíváncsi lettem, mi járhat a fejében. Az én fejemben az járt, hogy milyen kár lenne érte: ha az utunkba áll, akkor meg kell halnia.

Visszanéztem a kapitányra. Nym már a csuklóját fogta, és épp megkóstoltatta az idősödő férfi tenyerével a combja feszes formáit. Mérlegeltem, a helyzetet: „A kapitánnyal már nem lesz gond, Nym talán a másikukat is hamarosan megbabonázza.” – reménykedtem.

De nem ez történt:

– Vidd a rabszolgákat uradnak, kufár! – Mondta hirtelen a feketeszemű, és visszaborította ránk a ponyvát. – Jobb is, ha nem itt rontja a levegőt ez a boszorkányos nőszemély!

A szemét még akkor is rajtam tartotta, amikor a lepel kettőnk közé hullott. A kapitány keze még Nym combján nyugodott, a ponyva innenső oldalán. Valószínűleg a feketeszemű markolta meg az alkarját, és tépte le a kezét Nymről. Önmaga képtelen lett volna elszakadni.

„A feketeszemű biztos, hogy átlátott rajtunk. Biztos! De akkor miért engedett utunkra?! Az egyetlen logikus magyarázat az, ha a klánunk tagja… Igen, biztosan azért épült be a kapuőrségbe, hogy biztosítsa a kijutásunk!” – nyugtattam meg magam.

Észak-Pylvis országai

Milyen ifjú egy elf vagy félelf?

Emberként nem könnyű emlékezni, hány évesen számít gyereknek, fiatalnak vagy épp öregnek egy elf vagy félelf. A táblázat segít kiigazodni, az emberi korhoz hasonlítva a másik két faj öregedését.

Életkortáblázat: elfek, félelfek kora hasonlítva az emberi életszakaszokhoz

Az ősi Rhyom kiterjedése

A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időpontjai

legfontosabb események évszámai syrroni időszámítás szerint
A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időontjai

A VII. impériumháború-, Shevalan és Levander életének főbb időpontjai

Emlekezz rám! regény idővonala
Az Emlékezz rám! regény quintarisi idővonala: Shevalan, Levander, és a VII. impériumháború eseményeinek legfőbb időpontjai

A történet quintarisi helyszínei

a regények helyszínei (Édes otthon és Emlékezz rám!)
A regény eseményeinek főbb helyszínei. (a Metsäri jelölő helye nincs megerősítve)

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen

Észak-Pylvis országai