A név kötelez
Kopognak a szobánk ajtaján. Diszkréten, alig hallani.
Triandalas indul ajtót nyitni.
– Már vártalak – üdvözli az érkezőt.
– Most tudunk higgadtan beszélni?
– Ha nem esel nekem újra!
Triandalas hellyel kínálja a vendéget, és maga is leül a másik székre.
– Triandalas, te nem tudod, mennyit változott a helyzet amióta a robbantás történt Rauhallban. – A Syrroni Szövetség képviselője most indulatmentesen áll neki ugyanannak a mondandónak.
– Te pedig azt nem tudod, mire képesek ezek a fegyverek!
– Hát kaptunk ízelítőt… Gervid felhúzta kissé a katonákat! Alig győztem őket lecsillapítani!
– Jól érezte apám, hogy Gerviddel kell küldenie téged! – kacagok fel halkan. – Úgy tűnik a suhanc mit sem változott! Azóta se nagyon gyűjti a barátokat, mi?
– Elandor úr próbál lavírozni – veszi újra komolyra Dallamor, és hosszas helyzetjelentésbe fog. De az én gondolataim másfelé kalandoznak: haza.
„Ó, igen! Édesapám! Nagyon csodálom őt! Még a visszafogadásomat is képes volt elintézni. Biztosan most is próbál minden szándékot kifürkészni, minden szálat maga mozgatni…” – mélázok el, de kizökkent, hogy a vendégünk felemeli a hangját:
– Ezt nem mondod komolyan, Triandalas! Nem figyeltél arra, amit a vacsoránál mondtam?!
– Hé, fiúk! Ne kezdjünk újra kiabálni! – állok közéjük.
Triandalas lágyan hátrébb húz, ülve átöleli a derekam, én meg a vállára teszem a kezem. Már ez is eredmény: most nem szólalt meg, Dallamor meg visszavesz kicsit.
– Figyelj! – fogja halkra a hangját. Kicsit előre dől, látszik rajta, hogy ész érvekkel akarja meggyőzni barátját. Már sokszor tapasztalhatta, hogy Triandalas a logikus, jól megalapozott döntések híve. – A drouniak fejvadászokat küldtek szét. Gyakorlatilag bárhol lehet számítani Rhyom Rókáinak felbukkanására. Ha bárki kezd kiemelkedni, az országok élére állni, azt holtan találják pár napon belül. Már nem akad önjelölt vezető. Hát hogy álljunk így talpra, kérdem én!
– De nemcsak a fejek kinövését akadályozzák meg – folytatja. – Teljes a megfélemlítés! Saironthal példaképpé vált a drouni mágusok számára. Azzal fitogtatják hazafiságukat, hogy egymást túllicitálják, ki tud több ártatlant megölni egyetlen robbantással. Csak kell egy szerencsétlen ember, bélyeget rajzolnak a testére, és merénylőt csinálnak belőle. Nemhogy tereken, tanácstermekben nem mernek már összejönni sokan, de még a piacok is elnéptelenedtek! Még a gazdasági élet is veszélyben forog, elmaradnak a heti vásárok, nincs kereskedelem! – Egy pillanatra elhallgat, aztán a szemembe nézve folytatja: – Már kisebb tömeggel is beérik, mint egy esküvői násznép!
– Oh te jó ég! – Ez engem nagyon megérint! Triandalas próbál erőt adni. Az ölébe húz, és átölel.
– Érted már? – Dallamor hangja lágy, kérdése őszinte.
– Figyelj, édes! – fordulok most a férjem felé, arcára teszem a kezem. – Én is teljesen ellene vagyok, hogy földi fegyvereket vigyünk a saját planétánkra. Én ismerem az itteni kegyetlen pusztítást, sőt még a közvetett hatásokat is! Azt gondolom, hogy holnap Valdamas segít láttatni is vele mindezt. Te is tudod, hogy jó a lelke, soha nem tenné tönkre az otthonát! Együtt megnézzük az érveket és ellenérveket, és együtt találunk majd megoldást. Nekem már van is pár ötletem. Olyasmik, hogy miket tudnánk megvalósítani otthon, amivel nem veszélyeztetjük a planétánkat, és ipari forradalmat sem indítunk be.
Felálltam az öléből, és járkálok körbe. Egyszerre gondolkodom és beszélek:
– Például utána kéne néznünk az itteni terrorizmus elleni módszereknek! Legyünk rugalmasak! Minden eszközünk megvan hozzá! Van egy mérnökünk, kiváló mesterembereink, varázstudóink, kémünk és hadvezérünk. – Elkezdtek jönni az ötleteim: – Valdamas fejében ott van az évszázados mérnöki tudás. Az elf kovácsok az otthoni szerszámokkal is képesek az itteni gépek precizitására. Bármit megalkotnak, amit megtervez nekik. Sőt olyan fémjeink vannak, amik jobbak is az itteninél! Pethronas majd kiképzi az új fegyverre a sereget. Ami meg a megfélemlítést illeti: Te magad küldöttként a fejvadászok fejével is tudsz gondolkodni, így ő ellenük is ki tudnánk dolgozni taktikát. Gervid meg segít adaptálni a mágia eszköztárára. Ott van egyszerű példának a fémdetektor, no és a detektorkapuk. Az otthoni városoknak szigorúan őrzött kapui vannak, de napközben elég könnyen be lehet jutni például egy ökrös szekérrel a vásárra. Bármi vagy bárki megbújhat benne. Valamilyen mágia-detektor kapuk kellenek. Zónaérzékelés, vagy mi… Majd Gervid kitalálja, Valdamas megtervezi, hogy hogyan tudjuk valahogy érzékelni a megbélyegzett embereket. Na mit szólsz?
– Nem is Levander lennél, ha nem akarnád megint kombinálni a lehetőségeket és a módszereket! Apámnak igaza volt, hogy ezt nagy kincsnek látta benned! Ezt még a Tanács is elismerte.
Szavaitól úgy mosolygok, mint egy kislány, el is pirulok.
Ettől belém hasított az a régi szorongás!
– Jaj ne! – Hirtelen színváltással most egy pillanat alatt holt sápadt leszek.
– Mi a baj? – látja Triandalas is, hogy valami komolyan aggaszt.
– Eszembe jutott, amikor Kitagadottként álltam a tanács előtt. Azzal vádoltak, hogy évtizedekig éltem távol, és megfertőződtem emberi gondolatokkal, márpedig Metsärba ilyet nem szabad beengedni! Most viszont évSZÁZADOKIG voltunk távol!
– Ezt nem mondod, komolyan, Levander! – szól most a syrroni. – Mindenki tudja, mekkora szükség van Triandalasra! Tulajdonképpen ő az egyetlen hadvezér, aki túlélte a nagy lefejezést! Az Syrroni Szövetség népe utolsó reményének tartja őt! Hisznek benne, hogy ő életben maradt és visszatér! Ő egy élő legenda!
Megy rendesen az adok kapok. Olyasmiről vitatkozik, amiről nincs saját tapasztalata. Kívülállóként nem ismerheti az én népem makacsságát. Pont azt említi mellettünk szóló érvnek, amit már egyszer nem fogadott be a konok metsäri fejük. Csak Trian ultimátuma mentett meg. Ő nem érezheti át, milyen kín nekem az általuk elvárt fegyelmezettség, hogy nem szárnyalhat a képzeletem, újdonságokat kipróbálva!
Na, most meg én kezdek kiabálni? Mérgemben.
– Rendben – fogja újra higgadtra a hangját a syrroni elf. – Először is, miért is kéne az orrukra kötni, hogy hol és mit csináltatok négyszáz éven át? A fekete köd lehetett egy idővihar is, vagy egyszerű feketemágia, ami elszívja az életerőt, és megöregít, nem?
– Te meg nem is Shevalan lennél, ha az egyenes utat választanád! Úgy látom ma mindenki hozza a formáját.
– Ebben azért van valami! – fogja meg a kezem Triandalas, hogy hagyjam abba a kontrázást.
– Hazudjunk?! – háborodok fel.
– Bölcsen hallgassunk. Idefigyelj! Amúgy is mi leszünk a legkeresettebb célpontja a fejvadászoknak. Az is elég ok, hogy már csak én maradtam a Drount legyőző hadvezérek közül. De ha még megsejtik, milyen erőt képvisel a tudásunk! Jobb, ha csak annyit tud a világ, hogy megöregedtünk.
– Na erről jut eszembe, az amerikai elnök személyi védelmét se ártana tanulmányoznunk, amíg itt vagyunk. – kacsintok rá, próbálom oldani a saját feszültségem.
– Na még az hiányozna! Megfulladnék, ha nem járhatnék szabadon! – vágja rá. Nem tetszik neki az ötletem. – Különben is ott van nekem Pethronas, mindig ő vigyázott rám. És az összes őrző, szóval van elég testőröm!
– Bárki azt mondaná, hogy elment az eszünk, hogy itt hagyjuk ezt a nyugalmat és biztonságot! – mondom csipkelődve. – Bárki, aki nem ismer téged – nevetek fel. Én tisztában vagyok vele, hogy kötelességének érzi, és cseppet sem érdekli az életveszély.
– Az utóbbi évben Vanda lakása volt az egyetlen izgalmat hozó kihívás. Nyugalom? Inkább unalom!
Na igen, és ott van ez is. Itt nem tudja kihasználni a kivételes képességeit! Őrlődik: biztonságban tartsa a családját vagy nagy dolgokat vigyen véghez! A biztonság az ő számára unalom.
– Ez a hely unalmas? Én nem ezt tapasztaltam! – szól közbe Shevalan. – Mindig mikor kezdtük azt hinni, hogy nem vagyunk veszélyben, jól megjártuk!
– Ja, azt láttam, hogy kissé túlizgultátok a megérkezést is: Nem mertetek csak úgy bekopogtatni! – szúrt oda a házigazda.
– Ti sem mertetek kijönni! – állt fel Shevalan.
– Már ne is haragudj, barátom, de mikor utoljára láttalak, egy drouni mágus uralta a tetteidet! A legnagyobb kincsemet vetted épp el tőlem! – állt fel Triandalas is.
– Te meg kíméletlenül hátba lőttél!
– Pontosan céloztam: megakadályozni akartalak, és életben tartani. Sikerült is!
– Nehogy megint egymásnak essetek! – állok közéjük. Még ha szavaik élesek is, ez azért most nem igazi ellenségeskedés, csak tesztoszteron túltengés. Kéne egy kis feszültségoldás!
– Ha még mindig tartasz attól, hogy valaki más irányítja a barátunkat, akkor nézzük át a testét, keressünk bélyeget. Óhajtod, hogy megvizsgáljam? – ajánlom fel félkomolyan.
„Te jó ég, mi a frászt csinálok?!” – döbbenek le önmagamon. „Úgy látszik a feromon tényleg hat – tudat alatt!” Önkéntelenül is Triandalashoz simulok, mint egy macska úgy hízelgek. Nemcsak a feszes izmát érzem, de a mellkasához simítva az arcom, egészen közelről szippantom be az androsztenont.
A bárd meg már ajánlkozik is fel, széttárja a karját. A mozdulatától felém lebbenő levegő újabb adag tesztoszteron származékot repít felém. Már mindkét oldalról vegyi anyagok támadják a józan eszemet…
Triandalas egyszer csak lehámoz magáról, visszatelepedik a karfás székébe, és hanyagul int:
– Csináld, asszony!
