X akták? X pontok

X akták? X pontok!

Megérkeztünk. Épp ideje volt! Sietni kell, mert lekésem a gépet.

Már nyomom is a taxis kezébe a pénzt. A bankkártya nyomot hagy.

Kiszállunk, már ki is nyílt a csomagtartó mire hátra érünk. Bármilyen cool kényelmi funkció is ez, engem rendkívül bosszant: most is bárki kikaphatta volna a csomagom, és mire hátrabattyog a sofőr, a tolvaj már el is tűnne vele. Hiába a térfigyelő kamerák, egy jó kapucnis dzseki vagy baseballsapka, amilyet minden ötödik fickó visel, megoldja a problémát.

Na jó! Nem leszek paranoiás. Végül is itt jó a közbiztonság…

– Bon voyage, Monsieur! – veti hátra a sofőr, s már csukja is az ajtót.

– Merci beaucoup! Au revoir! – nem is tudom, miért mondok ennyi mindent, hisz már el is hajtott a taxi. Az a fene nagy jómodorom!

Na akkor indulás, gyerünk, gyerünk, szedd a lábad, Vadász!

Látom a saját tükörképem a hatalmas üvegtáblákban. Cinikus a mosolyom: húzzam a fejemre a pulcsim kapucniját? Vagy elég a baseball sapka? Minden ötödik fickó… Amúgy jó ez a hatalmas tükör-felület, kényelmes helyzet: Könnyen átlátom a terepet, az embereket mögöttem. Figyel-e valaki, követ-e valaki.

Úgy tűnik, minden oké.

Odafenn hatalmas betűk hirdetik, hogy GENEVE, kisebbek alatta, hogy AÉROPORT. A felirat is tükröződik az üvegen, duplán is láthatom: igen, jó helyen járok.

Genfi repter
A genfi reptér üvegben tükröződő felirata

Nem tudok elég gyorsan bejutni. Amíg azt vizslattam, követ-e valaki, egy család, rengeteg poggyászt cibálva maguk után, beelőzött. Az ajtó teljes szélességében képesek csetleni botlani egymásban, összeakasztani a gurulós bőröndjeiket, és azon vitatkozni, melyikük is a béna.

Hát, nézzük a jó oldalát: legalább még egy pillantást vethetek az emberekre, autókra… Most sincs semmi gyanús.

Na végre, egy kis rés az ajtónyílás bal szélén! Az egyetlen csomagom egy kézipoggyász, egy hátizsák. Elnyeli mindazt amire szükségem van. Hanyagul csak a vállamra kanyarítom, és már cikázhatok is könnyedén a tömegben.

Keresi a szemem a EZS1333-as járatot a hatalmas táblán. Még megy a check-in, és még nem kezdődött el a boarding, ez jó hír.

Oh, te jóságos ég! Mekkora tömeg! Másfél millió utas havonta, ha jól emlékszem a genfi reptér statisztikáira.

Utálom a tömeget!

Hát még a hosszú sorokat!

Na és persze a biztonsági ellenőrzést! Na azt aztán a legjobban!

Lassan halad a sor. Naggyon lasssan… Itt fogok megöregedni…

Mi a frászt nem értenek azon az emberek, hogy minden féle fém besípol? Szinte mindig akad valaki, akit visszaküldenek: egy kulcs, egy öv, zsebben felejtett mobil… És persze mindenki azt hiszi, hogy minden kiírás ellenére ő majd azért beviheti még az italát, vagy a nagy flakonos samponját a kézitáskában.

Még van előttem pár ember, de már húzom ki az övem a sötét farmeromból. Széles, erős bőr öv, masszív csattal. Na és persze a medál a nyakamból. Vastag fém, igazából nem is tudom, milyen fém… De jó nehéz. Erős bőr tartja. Ki tudja már hányadikat nyűvi el. Már nem hordom olyan hosszúra eresztve, mint régen. Azelőtt a mellkasom közepéig ért, most már alig ér a kulcscsontom alá. A pólóim így is takarják. Bedugom a hátizsák első zsebébe, nem szeretem, ha sokan látják, főleg azt nem, ha tudálékos megjegyzésekkel elemezgetik a motívumait.

Zsák a ládában, az öv mellette, telefon, pénztárca, kulcs, még valami?

Túl vagyok a kapun. Öltözhetek. Előbb gyorsan zsebre dugom a kipakolt cuccokat, és felveszem a hátizsákot, hogy két kezem legyen az öv visszafűzéséhez.

A medál kell a nyakamba! Nem érzem jól magam nélküle, de arrébb kell mennem, nagy a tolongás.

– Passenger Adam Vadas, please proceed to gate 31 immediately!

A francba! Most nincs idő a medálra! Felfalta az időmet a biztonsági ellenőrzés, a rutintalan turisták! Olvasni se tudnak talán, se németül, se franciául, se olaszul, se angolul?! A piktogramokat meg csak dekorációnak vannak ott, mi? Hány helyen ki volt írva – ééés, rajzolva! – hogyan készülődjenek, mit hova pakoljanak, mit vihetnek be és hogyan csomagolva…

Na akkor futás! Merre is van ez a kapu?

De itt legalább már nincs sor – vigyorgok magamban. Átadom a jegyet és az útlevelet a hölgynek. Becsippantja. A másik hölgy már úgy nyitja vissza az üvegajtót nekem. Elég morcosan néz rám.

– Excuser moi! – mosolygok rá a sapka sültje alól ártatlan bociszemekkel. Na igen: már nem is morcos. Egy kisfiús mosollyal mi mindent el lehet érni!

Folyosó mellé, mint mindig. 4D. Ez az. Csodás. Senki sem foglalta el. Lezuttyanok. Zsák az ölembe, már matatják az ujjaim a medált az első zsebben. Gyors mozdulattal kanyarítom is a nyakamba, és tüntetem el a pólómban.

Zsák a lábamhoz a szék alá. Nem szeretem felrakni, ha bealudnék, akkor ki figyelné, hogy ki matat a felső csomagok között!?

Biztonsági öv? Megvan. Mehetünk!

Hátradőlök, megkönnyebbülve, egy pillanatra le is hunyom a szemem, és élvezem, ahogy visszaáll a pulzusom.

– Adam Archer? Ezt nem hiszem el! – Egy eltéveszthetetlenül amerikai taglejtésű angol mondat hasít a levegőbe, meglehetősen nagy hangerővel.

Amúgy is nagy a zaj, mindenki beszél, mások is emelt hangon, hisz a gép is zúg már. Nem kell meghallanom pont ezt a mondatot, nem igaz?

A telefonommal babrálok, épp teszem repülési üzemmódba, amikor egy kéz megfogja a fejtámlám, érzem, ahogy a súlytól pár centit hátra is dőlök. A nő belehajol az arcomba, hogy bekukkantson a sült alá, ezért most már előre húzza a háttámlámat.

– Adam!?

Rámeredek, próbálom a lehető leginkább meglepett képet vágni az egészhez. Hátha beválik.

– De hiszen ez képtelenség! Nem lehetsz Adam!

„Hát igen, nem lehetek, úgyhogy jobb is ezen a ponton feladni, hölgyem!”

– Épp mondani akartam, hogy semmit sem változtál, Adam, de most kicsit kételkedem. – Összeráncolt szemöldöke igazolja a benne dúló kételyről szóló kijelentését.

Na nézzük, aranyom, te ki vagy, és hány éves lehetsz?

– Cynthia. Cynthia Davis, NASA. Nem rémlik? – úgy látszik, kétely ide vagy oda, mégsem adta fel. Egész lelkesen próbálja még most is felidéztetni az emlékeimet.

Amúgy kössz a segítséget! Több alkalommal is jártam ott.  A korod segíthet, hogy melyik NASA projektről is beszélünk. Nem vagy olyan öreg még, az Apolló program idején max kislány lehettél…

Megvan! Beugrottál! Karen barátnője, kollégája voltál. Az jó. Az nem volt régen. Engedem, hogy kiüljön a mosoly az arcomra.

Hm… Karen… Bírom a csajt. Még 2010 táján ismertem meg, mikor közel akartam férkőzni Tom Moore-hoz, az MMS frissen kinevezett projekt szakértőjéhez.

Igen! A Magnetospheric MultiScale misszió még mindig nagyon ígéretes. Talán érdemes lehet újra felvenni a szálat…

„Mna, és mondd csak Szintike, Karen végül hozzáment ahhoz a fickóhoz?”

Nem, ezt a kérdést mégsem kéne így nekiszegezni… Végül is én hagytam faképnél Karent Attól tartok, most először is ki kell dumálni magam.

– Áh! Megcsíptelek! Ott a mosoly, Adam, öreg fiú! Beugrott, hogy ki vagyok, mi?

– Cynthia! Ezer éve nem láttalak!

– Neked aztán egyetlen ránccal sincs több a képeden, áruld már el, hogy csinálod?!

– Hölgyem, kérem üljön a helyére, és kösse be magát! Már gurulunk a pályára, nem maradhat itt! – lép fel igencsak határozottan a légiutaskísérő.

Megmentőm a hős sztyuvi! Mindent az utasok biztonságáért!!! Nagyon helyes! Mit bontja itt a rendet, mi? Csak mert a NASAnak dolgozik… Nem biztos, hogy el tudtam nyomni a vigyort, de már nem is számít. Az apró utaskísérő hölgy szigorú rendfenntartóként a szűk folyosón maga előtt terelve hátrálásra kényszeríti letámadómat. Hála neki, most van időm kidolgozni, hogyan is kéne megmagyaráznom, miért szakítottam oly kegyetlen hirtelenséggel Karennel… Bár egyenlőre semmi számonkérő nem volt Cynthia viselkedésében, de nagy eséllyel számíthatok rá, hogy az övek kicsatolását jelző pittyenés után záros határidőn belül újra a székem háttámláját fogja döntögetni előre-hátra.

Hm… valahogy túl kell esni a nehezén. De aztán jó lenne egy névjegykártya… Áh, mindegy! Úgyis megtalálom, ha szükségem lesz rá…

Kilesek: aha, a gép közepe táján ül. Ablak mellett. Na remélem cikinek érzi majd, hogy újra  felállítsa a mellette ülő két utast egy kis kirándulásért…

Szóval Karen és az én MMS küldetésem – lehunyom a szemem, próbálom felidézni. Azért környékeztem meg az MMS csapatot, mert az addigi legígéretesebb lehetőségnek tűnt. „Ez lehet, amit keresek!” Emlékszem mennyire izgatott lettem, amikor az Iowai Egyetem plazmafizikusa Jack Scudder először mesélt az elméletéről, hogy bizonyítékot talált arra, hogy léteznek féreglyukak, melyek a téren és időn át kaput nyitnak más világok, más helyek felé. Mondjuk attól nem voltam boldog, hogy szerinte ezek a féregjáratok a Föld és a Nap mágneses mezejének a találkozásánál jönnek létre.

Igen: az X pontok. Minden fellelhető anyagot elolvastam róla. Ennek már vagy 3 éve, és hát úgy tűnik, ezekkel a portálokkal sem utazhatunk, nem vagyunk előrébb, mint a szintén gyerekcipőben járó teleport kísérletekkel, amíg csak részecskéket képesek teleportálni…

Mindenesetre tudományosan megalapozottabb, mint a Bermuda háromszög legendái, és chi elméletek… Sötét anyag, sötét energia? Gravitációs hullámok? Azt is csak detektálni tudják, nekünk talán létrehozni kéne. Nyitott vagyok mindenre. Végülis, amit keresek, az a legtöbb ember számára amúgy is science fiction, fantázia szülemény, mese.

Becsületemre legyen mondva, nem hagyok ki semmilyen kicsit is valószínű elméletet. Megpróbálok mindennek utána járni, ami hasznos lehet. Megígértem apámnak. Kiképzett rá, rám örökítette a kiváló génállományát is, felruházva a szükséges képességekkel. A tanulással sincs gond, sem az információszerzési módszerekkel. Ura vagyok a helyzetnek.

Hát jó, lehet, hogy nem örül úgy mindenki. Például Karen… vagy épp most Julie…

Elítélni való, hogy bevetek bizonyos dolgokat, hogy megszerezzem az információkat, befolyásolhassam egyes kutatások irányát? De ha tudni akarok valamit, nem táplálkozhatok a hivatalos bejelentésekből. A legbelsőbb berkekben már hónapokkal azelőtt tudni lehet, ha készül valami, és olyankor még akár irányítani is lehet a kutatók figyelmét.

Amúgy bejönnek az okos nők… Hát ha még szépek is és fiatalok! Én nem szoktam emiatt panaszt tenni. És amúgy sem szoktam szerelmet ígérni nekik. Bár nincs kizárva, hogy némelyikük azért titkon reméli, hogy megmaradok nála, hogy magához láncolhat.

A nők az ágyban mindig kinyílnak! Szívesen mesélnek a munkájukról, főleg, ha részük is van egy-egy felfedezésben. Büszkén fecsegik ki a részleteket, totálisan megfeledkezve arról, hogy anno, talán ezer éve aláírtak egy papírt, aminek a címsorában ilyesmi állt: titoktartási szerződés.

Julie kimondottan szexi csaj. A CERN miatt környékeztem meg. A sötét anyag… Sötét módszerek… Neeem, nincs ebben semmi sötét, a szó „gonosz” értelmében! Julie amúgy sem szereti sötétben… – vigyorodok el. Minden idoma kívánatos, és én is tetszem neki. Szóval kinek kell sötét?!

Hm… Szívesen maradtam volna még Julievel, de az anya már nagyon várhat. Miatta rohantam úgy. El KELLETT érnem ezt a gépet. Beteg, sietnem kell hozzá!

Pár napja üzent először. Csak röviden, hogy elesett, és csonttörése van.

Sajnáltam őt, de akkor még nem éreztem sürgősnek a dolgot, hiszen Julietől vártam híreket. Valami nagyon készülődik a CERN gyűrűjében. Meg akartam várni.

Aztán apa is üzent. Kiderült, hogy anya nem is csak úgy elesett, és nem is csak úgy egy csontja tört. Valójában elütötték, és combnyaktörése van.

Akkor lettem ideges, amikor anya újra üzent. Éreztem a hangján, hogy baj van!

Gyorsan felhívtam Juliet, hogy boccs, de a másnap esti koncert már nem fog összejönni, mert reggel indulok haza. Cserében kikönyörögte, hogy vegyünk ki újra egy szobát a Genfi tó partján.

Genfjetdeau

Vegyes, hogy mikor hol szállok meg. Nem vetem meg a kényelmet, így ha csak lehet, jöhetnek az 5 csillagos szállodák. Főleg, ha nőket kell elkápráztatni. Ha épp az szolgálja a célomat, akkor magánszállást keresek. A házigazdák imádnak beszélni a helyi látnivalókról is, és az aktuális eseményekről is. És persze finom reggelivel is szoktak szolgálni! Néha viszont a kemping a jó választás. Van olyan is, mikor egyszerűen a szabad ég alatt töltöm az éjszakát, egyáltalán nem idegen tőlem ez a helyzet sem. Otthon érzem magam a természetben, főleg az erdőkben!

Ezúttal, már vagy két hete, Julie maga látott vendégül, a lehető legtöbb időt akarta velem tölteni. A tegnap éjszakát viszont a Kempinski hotelben töltöttük. Julie ezt emlegette a második randink óta, ami bizony ott végződött. Akár hányszor a Brunswick emlékműnél sétálgattunk, célozgatott rá. Hát gondoltam hadd örüljön, van miből fizetni. Meg amúgy is felbecsülhetetlen érték számomra az információ, amit tőle kaphatok.

Mosolyogva néztem a franciaágyon keresztben hasaló Julie szemeit. Örültem, hogy boldog: látni akarta a faltól-falig, padlótól a plafonig nyújtózó ablaküvegen keresztül a Jet d’Eau-t, a Genfi tó közepén álló mega-szökőkutat. A partról is mindig meghatottan nézte, de ebben a szállodában megadhattam neki, hogy anyaszült meztelenül állhasson az üveg előtt és bámulhassa a 140 méter magasra lövellő vizet. Kinéztem én is rá: szó se róla, lenyűgöző: 200 km per órával szökik a víz, állítólag 500 liter másodpercenként. Pár perccel azelőtt még, nem a Jet d’Eau látványa kötötte le az figyelmem. Akkor még csak Julie bámulta áhítattal. Én meg őt néztem. Hol messzebbről, hol egész közelről. Tetszett neki az ovális kanapé, rátérdelt, a háttámlájára könyökölt, hagyta, hogy a szememmel is, a kezemmel is alaposan felfedezzem a testét. Vajon szerette volna, ha valaki felnéz, és látja a melleit, vagy csak a szökőkút izgatta fel? Végül is nekem mindegy volt…

Csiling! Oh, a francba, elaludt az övek becsatolását jelző lámpa.

Na tekerjünk csak az időben, hogy is volt az utolsó randi Karennel? Milyen is volt AZ a búcsú? Tik-tak-tik-tak, fogy az időm…

Ma nem Zsófi van a recepciós pultnál.

– Ma nem számítottunk rád, Vanda! Boccs, de berendeltem Szilvit. Ő látja el a mai betegeidet. Majd egyszer cseréltek.

– Értem. – Csalódottan nézek rá, lebiggyesztett ajkakkal. – Azt reméltem, elterelhetem a gondolataimat. Pihenni úgysem tudok hol, és nem lesz kellemes, amikor visszacserélem Szilvi ügyeletét. … És amúgy is várnom kell háromig, akkor mehetek csak Nimiért.

– Sajnálom – mondja együttérzően. – Csüccs le a kantinban, egyél valamit.

Már jön is egy beteg, útban vagyok, hát fogom magam és arrébb állok. A kantin jó ötlet.

– Van pénzed? – szól még utánam.

– Van, persze! Köszi! – intek hátra, miközben áthaladok a csapóajtón.

A pizzaszeletemmel és az üdítőmmel befészkelem magam a sarokba. Majszolás közben eszembe jut egy másik fajta figyelemelterelés. Hozzám nőtt már ez a könyv-féleség, reggel is beraktam a táskámba. Amúgy is éppen egy izgalmas résznél hagytam félbe…

Jaj, ne! Olvasásról jut eszembe az írás. A lista! Csalódottan kotorászok egy toll és valami cetli után. Előbb a kötelesség!

Háttéranyagok

NASA

National Aeronautics and Space Administration
MMS küldetés - Magnetospheric MultiScale Mission

Magyarul a NASA-ról a wikipedián 

CERN

Centre Européen pour la Recherche Nucléaire
Sötét anyag, sötét energia

Magyarul a CERN-ről a wikipedián 

A NASA bejelentette, hogy bizonyítékot talált a dimenziókapuk létezésére:

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

Észak-Pylvis országai

Milyen ifjú egy elf vagy félelf?

Emberként nem könnyű emlékezni, hány évesen számít gyereknek, fiatalnak vagy épp öregnek egy elf vagy félelf. A táblázat segít kiigazodni, az emberi korhoz hasonlítva a másik két faj öregedését.

Életkortáblázat: elfek, félelfek kora hasonlítva az emberi életszakaszokhoz

Az ősi Rhyom kiterjedése

A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időpontjai

legfontosabb események évszámai syrroni időszámítás szerint
A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időontjai

A VII. impériumháború-, Shevalan és Levander életének főbb időpontjai

Emlekezz rám! regény idővonala
Az Emlékezz rám! regény quintarisi idővonala: Shevalan, Levander, és a VII. impériumháború eseményeinek legfőbb időpontjai

A történet quintarisi helyszínei

a regények helyszínei (Édes otthon és Emlékezz rám!)
A regény eseményeinek főbb helyszínei. (a Metsäri jelölő helye nincs megerősítve)

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen
Vandasymbol

Olvass tovább a
"KÖVETKEZŐ >" gomb segítségével