Novellák
Az első novella főhőse Zora Dian is Pylvis szölötte. Fejvadász, a Setétcsuklyás klán megbízásait teljesíti, társaival, az Éjjárókkal. Az ő kalandjai a Rhym tenger déli partján játszódnak, messze Metsärtól és a Syrroni Szövetségtől, de nagyon is közel Drounhoz…
Neked játék az életem
– Azt kérded tőlem, hogy lesz egy kedves kislányból hidegvérű gyilkos? Foghatnám a kemény sorsra, Drounra, az ártatlanságomat meggyalázó földbirtokos féregre, de igen, igazad van: Droun Tüze nem engem tett egyedül árvává, rabszolgává, kéjencek játékszerévé, mégsem lett mindegyikünkből gyilkos.
– Mások meg tudták őrizni lelkük tisztaságát.
– Meg. De igen rövid élettel fizettek ezért!
Apró fintorából láttam, nem ért egyet a választásommal.
– Jobb volt nekik úgy, azt mondod? Szerinted jobb beletörődően elfogadni a sorsod?!
Az alábbi két rövidke da Syrell novella a Földön játszódik, napjainkban. Az egyik hideg télbe a kaliforninai Nagy Medve tó környéki síparadicsimba visz el, a másik egy aszályos nyárvégi napon a Mátrába.
Greg
– Erre! Erre…! – hallom halványan jobbról. Mégis van remény?! Meregetem a szemem, de arra se látok mást: szürke háttér, sötét fatörzsek, tűként szúró, száguldó, fehér hókristályok. Talán csak beleképzeltem a szavakat a szél süvítésébe. – Erre! Igen, most már tisztábban hallom! Ott! Ott, integet valaki! Összeszedem minden erőm, és mozgásra bírom dermedt lábaimat. Már látom is a ház körvonalát. Széles, kétszintes rönkház. És ott van ő! Egy szál pólóban? Hát ezért nem siet elém… Végre csukódik az ajtó mögöttem, kizárja a szélzúgást. – Jól van, most már nincs mitől félni – mosolyog melegen a férfi, hangja nyugalmat áraszt.
Forrás
– Utazunk az időben… Látod, ahogy visszazöldülnek a fák? A leveleik egyre világosabb zöldek, egyre kisebbek, aztán visszabújnak a rügyekbe. A kopasz fákon nő a hóréteg, mígnem a pelyhek egyesével ellibegnek az ágakról, magasra repülnek, fel a hófelhőkbe.
Édes, ahogy követi az égnek emelt kezem a fejével. Néz az elszálló hópelyhek után, én meg már tudom, hogy a csillogó szeme a mesémet látja már, nem a koraőszi kék eget. Ez az! Folytassuk hát a múltidézést:
– Úgy kilencszázötvenszer váltja egymást tél és nyár, így, visszafelé! Hatalmas fákat látunk újra csemetének, jó sokszor megújult az erdő azóta, amióta László járt erre.
