A séfek tudnak

A séfek tudnak

Igazán megérte, hogy megszegtem apa parancsát. – mélázok, ahogy figyelem, hogy fészkeli be magát a vendégünk az olvasópozícióba. – Amúgy sem vagyunk katonai szervezet. Nem jár hadbíróság az engedetlenségért. Különben is apa túlfélt! Nem vagyok már gyerek!

Hogy zokogott Vanda! Nagyon fontos lehet neki az a fénykép! Gondolom Nimród édesapja lehet rajta. Milyen kisfiú volt még!

Apa sosem hozta volna el. Nem egy érzelgős típus: a küldetés legyen tervszerűen, fegyelmezetten végrehajtva! Az improvizálás rizikós, csakis vészhelyzetben jöhet szóba. Vallja ő.

Ez a tudományos cikk most nem köt le, ami egyáltalán nem jellemző rám. De hát mondjuk az ilyen kiruccanások sem mindennaposak mostanság! A képernyőt bámulom, de látni nem azt látom, hanem a két órával ezelőtti eseményeket pörgeti újra az elmém:

„Én vagyok az!” – üzenem előre, nehogy átvágja a torkom, mert meglepem.

– Megmondtam, hogy lenn várj! – mordul rám halkan, mikor belépek.

– Teljesen kihalt már minden. Nem egy tipikus buli-negyed. Amúgy is gondolom majdnem végeztél, és mindjárt indulunk.

– Mindjárt, mi? – bök a harmadik táskára, ami még súlytalanul lóg a kezemben. – De legalább bukósisakot húztál! – Elvakított a lámpája, ahogy rám emelte.

Erről eszembe jut az óvatosság, és körülpillantok. Nem kellett csalódnom: Az öregem nem felejt el semmit. Minden redőny résmentesen lehúzva. A pásztázó fénysugarakra azonnal felfigyelnének akár az utcáról, akár a szemközti házból.

– Igaza volt a statikusnak, valóban életveszélyes az épület. – rájöttem, hogy még mindig a sisakomra utal. – A lista kérdőjeles elemei szétszórtan vannak. – témaváltás. Úgy tűnik, már beletörődött, hogy a harmadik táskát is megtöltsük…? – Eltart egy ideig összeszedni. Egy részük a hálóban van. Oda be ne tedd a lábad! Hallod, fiatalúr!? A törmelék miatt ott maradnak a lábnyomaid!

– Megoldom.

– Fegyelem, ifjú Vadász! – elém áll, hogy elállja az utam, és hogy nyomatékosítsa a kedvenc leckéjét. – Nem szeretek veled dolgozni, mert fittyet hánysz a biztonságra. Nem az érdekel, hogy nem fogadsz szót. Nem vagyok a parancsnokod, mindig önálló mérlegelésre tanítottalak, de az nagyon is zavar, hogy felelőtlen vagy! Inkább bele se akarok gondolni hogyan dolgozol egyedül, Vadász!

– Hiszen alig-alig vállalok bármit is az ügynökségnek. Már rég csak a saját ügyünkért dolgozom. Csak kellett a jó kis infrastruktúra: iratok beszerzése, vészhelyzeti protokollok, néhány hasznos kütyü. Azt is náluk sajátítottam el, hogyan kell meghackelni a hivatalos nyilvántartásokat egy új személyiség felvételéhez. Az informatikai tudásod, tőlem származik!

– Én sosem szoktam az orrod alá dörgölni, hogy mi mindent tanítottam neked…

– Boccs, nem úgy értettem, csak érzékenyen érintett, hogy kételkedsz a tudásomban és a döntéseimben. Mindig is meg akartam felelni neked.

– Akkor miért nem ülsz odalenn a kocsiban?

– Adrenalinfüggőség?! – hangsúlyomban nem leplezett iróniával utaltam vissza a délutáni megjegyzésére.

– Vitatkozással mennek a drága percek! Fegyelem, Vadász! 2 percet kapsz, és indulunk.

Kivettem a kezéből a listát, és bekapcsoltam a saját lámpám.

– A hálószoba tabu! – szólt még utánam, és még befejezte a saját táskái tartalmának összeszedését.

A hálószobán kívüli dologokkal megvagyok. Szegény csajnak nem nagyon lesznek ruhái…

Hátra nézek. Apa el van foglalva. Ráteszem a kesztyűs kezem a kilincsre. Kikapcsolom a zseblámpát, és hagyom, hogy a szemem megszokja a sötétet. Apa felől még mindig csend… csak benézek!

Az utcai lámák nem adnak túl nagy fényt idebenn… Nincs üveg, biztos a robbanás vitte ki.

Valaki a szomszéd házban villanyt kapcsolt. Azonnal odanéztem. Talán megláttak? Nem. Én látom őket. Hogy nem ég ki a szemük ettől az éles fénytől? Egymással vannak elfoglalva.

Akkor ideje körülnézni a szobában. Az ablak feletti fal és a plafon fekete. Korom lepi.

És lenn? A francba, igaza van apának: üvegszilánk és vakolat kisebb-nagyobb törmelékei mindenütt. Az ágyon, az éjjeli szekrényen, a földön. De még nagyobb baj a finom por. Mintha csak csapda lenne: ide lépj, hadd lássam a lábméreted és a cipőtalpad mintázatát. Hátha valami egyedi! Lelki szemeimmel látom, ahogy dörgöli a kezét a nyomozó.

Na ezért veszek mindig tucatcipőt. – nyújtom rá a nyelvem. – És nem használok feltűnő, egyedi autót sem. Csak beleolvadni a tömegbe, így lehetsz láthatatlan!

A járásodat is kiolvasom a porban: a súlyod, a mozgásod lendületét! – erőlködik tovább a zsaru.

Nem, ha szándékosan csámpítom befelé a lábam, és még sántikálok is, húzva a bal lábam. Gyakoroltam eleget földre szórt liszten! – bosszantom őt tovább. Jót mulatok a képzelgésemen.

Hm. De ez ebben a helyzetben nem segít: nem a beazonosítástól kell tartani, hanem attól, hogy felfedezik, hogy benn járt valaki.

Visszanézek, apa már a végső körüljárást csinálja, biztosítja, hogy ne maradjanak nyitva fiókok, szekrények.

Mi a francot erőlködünk itt!? Félig kipakoltuk a lakást! Az nem elég lebukás? Talán hihető, hogy minden nap úgy megy el itthonról anya és fia, hogy viszik magukkal a fél háztartást? Hirtelen felindulásból már lépek is be. Csak egyetlen lépés, az is csak fél lábbal, és ott a szekrény. Besöpröm a tartalmát a táskába, és kész. Majd meglátom, mit tehetek a lábnyommal!

Már vissza is léptem. Nem teszem le a lábam, mert a por nyomot hagyna a folyosó pormentes lamináltpadlóján. Épp azon akrobatikázom, hogy minden törmelék és por a hálószobába hulljon vissza. A zsebemből kihúzott mikroszálas ronggyal még letörlöm a talpam.

Most lássuk azt a nyomot! Leguggolva nézegetem. Szerencsére a szembe-szomszédok még mindig verőfényben beszélik meg halaszthatatlan éjszakai témájukat. Van elég fény.

Ez meg mi? Egy családi fotó! Milyen boldogok! Ezt elviszem nekik.

Félek kicsit, hogy a pókhálósra törött üvegszilánkok kipotyognak. Szerencsére az üvege stabil, beszorult. A kép helye tiszta. Jó nagy téglalap alakú folt. A lábnyomom mellett?! Ű, még jó, hogy nem léptem rá!

Na akkor még tartsuk a port fenn a képen, az még kelleni fog! – Vigyázok rá… A rongyot lazán meglengetem a lábnyom felett, hogy szétmossa a mintázatot. A kép helyének éles körvonalát is elmosom. – Hát, igen. Csíkos… Most egy kis szellő a ronggyal. Máris jobb egy kicsit, kevésbé szabályos. Na akkor jöhet a por és a törmelék a képről. – Középmagasról szórom az elfedni kívánt részre. – Hm… még nem az igazi! – Lefújom még a maradék port, hadd szálljon az is a földre véletlenszerűen, csak ne odakinn a tiszta padlón! Aztán mehet a kép a ruhák közé.

Még egy pillantás a nyomaimra. Hát nem lehetek elégedett!

Nini! Egy öklömnyi vakolat. El is érem! Nagyszerű! Ezt pont nekem tették ide! A legjobb az állaga: porózus. Csak szét kell morzsolnom az árulkodó nyomok felett. Így ni! Nem is rossz! Mosolygok magamban.

– Mázlid van, ugye tudod, Vadász?! Ha nincs az a nagy darab…

– Basszus, apa! A szívbajt hozod rám!

– Örülj, hogy én, és nem más! Nem megmondtam, hogy ez a szoba tabu?!

Megindult a kijárat felé. Ő sem használta már a lámpát, hisz az összes redőny felhúzva. Becsuktam az ajtót, felkaptam a táskát és követtem. Vajon becsuktam a szekrényajtót? Be. Már emlékszem.

Na szóval. Megérte! Mosolygok, most már a lányra nézve. Néha az ösztönökre kell hallgatni, meg a szívemre. A szerencse meg majd mellém szegődik. Ha meg nem, hát akkor még ott vannak az egyéb trükkök a tarsolyomban. Először is nem tudnak beazonosítani, ha nem akarom. Aztán a szökés az átlag rendőrségről gyerekjáték.

Nem tudnék azzal a rideg vasfegyelemmel élni, mint apa. Anya vére is bennem van!

Már megint mosolygok. Most veszem csak észre, hogy még mindig a lányt nézem.

De hisz nem is lány! De legalább özvegy…

Íííhj, ez asszem nem hangzott túl szépen!

Vedd már le a szemed a lábairól, te vén kujon!

Minek visel hálóinget?! Ő a kihívó! És még fel is teszi a lábát az ülőrészre, a térdét is felhúzza! Mmm micsoda sejtelmes látvány… nem elég hosszú neki a hálóing, hogy ne lehessen alálátni…

Ja, mondjuk ezt a pózt én javasoltam! Nem ez volt a szándékom, de egész jó helyzetbe hoztam magam! – vigyorodok el kajánul.

Na elég! Ez most nem az a helyzet! Lépj ki!

Olvasosarok
Ideális olvasósarok, kanapén, felhúzott lábakkal

 

– Megéheztem – állok fel nyújtózva, hogy sikerüljön elszakítani a figyelmemet. – Összeütök magamnak egy kis vacsorát. Neked is készítsek? Egy az erőfeszítés… – ajánlom fel.

Rám emeli a tekintetét.

– Nincs ehhez egy kicsit késő? Tudod, az éjszakai nasizás, meg ilyesmi…

– Hát én éhes vagyok. Kicsit kivett belőlem az adrenalin. Tudod: a vacsi óta én már lenyomtam egy műszakot. – Ezt már a hűtő tartalmát kémlelve mondom. – Mit szólnál egy rántottához, némi zöldséggel, gombával? Pikk pakk kész…

– Hát nem is tudom…

– Mit tehetek bele? Hagyma, paprika, gomba, sonka?

– Gombát végképp ne így alvás előtt! És én csak egy tojást kérek!

– Rendelést vettem. Foglaljon helyet, hölgyem! – színpadias mozdulatot teszek az asztal felé.

A vágódeszkát is az asztalra teszem, hogy szembe legyek vele. Mellé pakolom a zöldségeket.

Ez meg mi?! Kerekedik el a szemem, mikor az asztalra helyezi az eddig kezében szorongatott összefűzött papírköteget. Az első fejezet cím: Levander.

Nesze nekem adrenalinlöket! Nem tudom, észreveszi-e a kitágult pupillát, a nyaki ereim lüktetését…

– Ez meg hogy kerül hozzád?!

Mi izgatta fel ennyire ezen a könyvön? – Vajon észrevette a felhúzott szemöldököm?

– Édesanyád adta kölcsön.

– Valóban?! – csodálkozik rá.

Már egy ideje megállt a kezében a kés. Még a hagymát is szorongatja…

– Na és hogy tetszik? – teszi fel a kérdést kis szünet után, és elkezdi pucolni a hagymát.

– Izgalmas. Nekem bejön. Jó elmerülni egy régi világban, hősnek képzelni magam.

– Egy meseszereplőnek?

– Akár.

– Anya egy kicsit limonádéra vette a figurákat, nem? Elég élénk a fantáziája. Totál bele is éli magát: lovagol, célba lő, edz. Elmenekül a valóságból. Álomvilágba ringatja magát.

– Tessék?!

– Nem tudtad, hogy ő írta?

– Egy szóval se mondta! – teljes az elképedésem! – Hmm… Mondjuk ez a Triandalas tényleg olyan, mint Benedek! A feketecsuklyás. – nevetek fel. Ráeszmélek, hogy a többiek már alszanak, gyorsan a szám elé kapom a kezem.

– Jaja. Apa az álompasija. Nyilván róla mintázza a főszereplőt. Minden író a környezetében megfigyelt emberekből lopkodja össze a jellemeket, sokszor a cselekményt is, nem igaz?

– Akkor te vagy Dallamor dan Shevalan.

– Bár úgy tudnék zenélni meg énekelni! Még több csajom lehetne! – mered maga elé álmodozva, de azért érezteti, hogy rájátszik.

– És az elfeket honnan szedte? Meg az orkokat?

– Hát, mondanám én, hogy még Tolkiennek is anya tömte tele a fejét a lényeivel, de úgyse hinnéd el! – mondja, miközben jár a keze: szeletel.

Imádom ezt a pajkos mosolyt! Amúgy is jóképű vagy! De így aztán ellenállhatatlan!

Azon kapom magam, hogy bámulom őt csillogó szemekkel, a félrehajtott fejem a tenyeremben fekszik, az alkarom már beferdült, nem is a könyököm fölé esik a súlypont. Ha nem vigyázok, elég ciki borulást adok elő… Most nem a TV-ben nézek egy férfiideált, aki nem látja a sóvárgásom!

Rendezem magam.

– Bírom a humorod! A volt férjembe is a humora miatt szerettem bele.

Jaj, de barom vagyok! Mi az, hogy IS???

– Hát, óvakodj attól, hogy belém szeress! Én egy megrögzött nőcsábász vagyok. Eszem ágában sincs elkötelezni magam! – nyomatékosítja.

– Oké. Majd igyekszek óvakodni.

– Csak csalódás lenne a részed!

– Értem! – bizonygatom.

– Helyes!

De akkor ne mosolyogj már így!

Na váltsunk témát!

– Szóval tök sok közös van bennünk. Mármint Levanderben és bennem.

– Tényleg?!

Ezt a hitetlenkedő pofát!

– Na jóóó… nem tudok se lovagolni, se íjászkodni, és nem vagyok se könnyűléptű, erdőben láthatatlanná váló, se hosszúéltű, mindenre ráérős.

– Aha. Erről nem kell győzködnöd. Csak a pro érvekre volnék kíváncsi.

Megint könyökölök, de most csak az állam támasztom. Ezzel nincs baj: Úgyis épp belemerülök egy érvelésbe:

– Szóval én is elvesztettem a férjem. Én is mindent megtennék a fiamért, és én is… – jaj, már megint ezt hozom elő?!

Ezt a mondatot nem kéne befejeznem, végülis az imént ígértem, hogy óvakodok célozgatni arra, hogy pasit keresek. Abbahagyta a szeletelést és várja a folytatást! Most már mondanom kéne valamit! Legyen az eredeti, csak átfogalmazva:

– …és én is várom a nagy őt. Vagy legalábbis egy rendes pasit, akinek tetszem, és aki elfogadja, hogy van egy fiam.

– Ne elégedj meg az „elfogadjá”-val! Ragaszkodj a „megszereti”-hez! Ez a kisfiú nagyon szeretetre méltó! Nemcsak érzékeny kis lélek, de nagyon értelmes is, tisztelettudó… és jó a humora! Az apja génjeire tippelek, ha igaz, amit róla mondtál. De azért neked is megy a beszólogatás…

Konyha a Vadászházban
A séfek tudnak... hát még a Vadászok

Hogy jár a keze?! Úgy aprítja a zöldséget, hogy eszembe jut róla egy film. Végül is ő is valami titkosügynökféleség, legalábbis ma annak mutatta magát. Na lássuk, ismered-e a filmet:

– A séfek tudnak! – idézek belőle.

Aha! Érti. Jelentőségteljesen söpri a serpenyőbe a káprázatos sebességgel miszlikbe aprított zöldséget. Átfordul vele a konyhapulthoz, hogy feltegye sülni. Visszafelé még a hűtőből kiveszi a tojástartót.

– Csak a konyhakést forgatod így? Mert a mai kiruccanás az apáddal egy kicsit paranoiás gondolatokat ébresztett bennem…

– Célba-dobó bemutatót is tartsak? Anya nem örülne, ha tönkretenném az ajtófélfát! Sajnálom, kedves, erről le kell mondanod!

Egykézzel töri a tojásokat? Oh, észrevette, hogy bámulom a kezét!

– Hát tudod, – bizalmasan előrehajolt, át az asztal felett, és mesterkélt suttogásba kezd, miután látványosan körbekémlelt: – összefutottunk ma éjjel pár izgága szomszédoddal, akik nem nézték ölbe tett kézzel, hogy csak Vandácska juthat hozzá a lakásában maradt értékeihez. Megfenyegettek, hogy vagy bevisszük őket is, vagy ránk hívják a zsarukat. Nem bírtunk velük diplomáciai úton dűlőre jutni, így máshogy kellett elintézni a dolgot! – Először elhúzta a torka előtt a kést, aztán azt is imitálta, hogy befogja egy ember száját, és hátba döfi.

Felegyenesedett, és visszavette a korábbi hanghordozását:

– Ilyennek képzelsz el? Gyilkosnak?

Elszégyellem magam. A lebiggyesztett ajkam elárul.

– Tudom, hogy furdal a kíváncsiság, miért csinál ilyen fura dolgokat apa és fia…

– Hát akkor lebuktam! – kezd megint oldalra dőlni az államat tartó kezem. Rámosolygok és ártatlanul pislogok.

– Zizzent család vagyunk: anya hősnek képzeli a családtagokat, ebben kiéli magát. Mi fiúk viszont, mint azt már apám leleplezte neked, adrenalinfüggőségtől hajtva el is játsszuk, hogy hősök vagyunk. Már gyerekkorom óta bevetéseket játszunk apával.

– Aha! – játszom most én túl a hitetlenkedőt. – Ha nem ismerném még apádat, milyen mogorva a hétköznapokban, talán még be is venném a dumád. De főleg a kimért precizitása miatt képtelen fedősztori az infantilizmus!

– Hát igen. Apa meglehetősen karót-nyelt figura. Sosem tudtam neki megfelelni…

Még nem is láttalak lebiggyeztett szájjal! Cuki vagy így!

– Jelszavai valának: Rend, fegyelem, kitartás! – mondja katonásan.

– Anyukád hogy bírja? – érzek együtt vele.

– Anya szereti a rendet. És igényli. Önmagában nincs rend, hajlamos a káoszra, így kívülről kell fenntartani a rendet. Ezért van olyan nagy szüksége apára. Ha kicsit is kibillen az egyensúlyból, eluralkodik felette a káosz. Olyankor jön apa, és helyreigazítja – kacag. – Anya nem egy tipikus elf! Hiába képzeli magát annak!

– Levander sem – kacsintok rá.

Közben meg is sült a tojás. Belekóstol.

– Nekem jó lesz. Megkóstolod? – nyújtja felém ugyanazon a villán a következő falatot.

Megrökönyödve nézek a villára.

– Ja, boccs! Elfelejtettem, hogy még nem is csókolóztunk!

„Miért, szerinted fogunk?” fut át az agyamon.

Térül, fordul, elém kanyarít egy tányért, és ad egy szedőkanalat.

– Én itt zabáltam bele, onnan szedj magadnak!

Bénázva próbálom átvenni a forró serpenyőt. Kicsi a nyél, nem fér el rajta két kéz.

– Na, szedek én neked! Mondd, hogy mennyit!

Turkászom a kaját, nem is vagyok igazán éhes, pedig az illata ínycsiklandó.

– Én szívesen lennék elf! – vallom be.

– Nem hiszem, hogy tudod, mit kívánsz!

– Nyugis, hosszú élet, szépség, rugalmas, könnyed mozgás, önuralom, kiszámíthatóság, rend…

– …meg fegyelem, meg kitartás… – idézi fel apja jelmondatát. – És dögunalom!

– De nem!

– De de. – szögezi le egy nagy bólintással.

– Én nem ilyennek képzelem… – mélázok.

– Jó. Első kihívás: élj együtt az apámmal egy hétig. Ő pont olyan, mint egy elf. Utána újra megkérdezlek! – nevet.

Visszakucorogtam a kanapé sarkába, ő meg serényen eltünteti a nyomokat.

Vagyis bepakol a mosogatógépbe, és letörli az asztalt.

Vajon hol lehet itt a közműcsatorna? Az erdő kellős közepén…?

Na mindegy. Olvassunk tovább.

Hát ez? Milyen lepel borul fölém a semmiből?

– Hoztam egy takarót. Teszek még egyszer a tűzre, jó? Úgy látom, még nem akarsz aludni…

– Te igen? Hagyjalak?

– Nem! Még van dolgom.

– De szólj, ha már útban vagyok.

– Észre fogod venni, ha elkezdek betakarózni – kacsint rám, és betakargatja a lábamat, olyan gondossággal, ahogy én szoktam Nimiét.

Háttéranyagok

A séfek tudnak

“Hogy jár a keze?! Úgy aprítja a zöldséget, hogy eszembe jut róla egy film.”

A séfek tudnak! – Ha gőzöd sincs, mire utalt Vanda és Ádám, másfél perc alatt megnézheted, hogy bánik a késsel az, akit kiképeztek rá. De mire is?

Egy másik kétperces részletből már gyanús, hogy nem konyhai kiképzést kapott az amnéziás nő.

Ha pedig kíváncsi lettél az 1996-os filmre, az IMDB-n megtalálod.

Tolkien

“Hát, mondanám én, hogy még Tolkiennek is anya tömte tele a fejét a lényeivel, de úgyse hinnéd el! “

“A fantasyt egyértelműen Tolkien regénye, A Gyűrűk Ura emelte ki az irodalmilag kvázi megtagadott műfajok közül, és tette kiemelkedően népszerű, világszerte terjedő irodalmi műfajjá. Ezért a legtöbb fantasy-írónak is A Gyűrűk Ura lett a követendő etalon és szinonimája az ún. „klasszikus fantasynak”. ” – idézet a wikipedia Fantasy szócikkéből.

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

Észak-Pylvis országai

Milyen ifjú egy elf vagy félelf?

Emberként nem könnyű emlékezni, hány évesen számít gyereknek, fiatalnak vagy épp öregnek egy elf vagy félelf. A táblázat segít kiigazodni, az emberi korhoz hasonlítva a másik két faj öregedését.

Életkortáblázat: elfek, félelfek kora hasonlítva az emberi életszakaszokhoz

Az ősi Rhyom kiterjedése

A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időpontjai

legfontosabb események évszámai syrroni időszámítás szerint
A VII. impériumháború- és Levander életének főbb időontjai

A VII. impériumháború-, Shevalan és Levander életének főbb időpontjai

Emlekezz rám! regény idővonala
Az Emlékezz rám! regény quintarisi idővonala: Shevalan, Levander, és a VII. impériumháború eseményeinek legfőbb időpontjai

A történet quintarisi helyszínei

a regények helyszínei (Édes otthon és Emlékezz rám!)
A regény eseményeinek főbb helyszínei. (a Metsäri jelölő helye nincs megerősítve)

A történet földi eseményei - Vanda naptárbejegyzései

2018 április naptár
Vanda naptárbejegyzései 2018 áprilisában

A történet földi helyszínei

Az Emlékezz rám! regény helyszínei
Az Emlékezz rám! regény helyszínei google térképen
Vandasymbol

Olvass tovább a
"KÖVETKEZŐ >" gomb segítségével