19. Syrron reménye
– Ma sem jártunk sikerrel, pedig biztosan érzem, hogy itt lapulnak valahol! – telepedik le teli kupájával elsőként a masszív tölgyfa asztalhoz a rauhalli elfnek öltözött alak.
– Igazad lehet, marcona barátom! – vágja rá laza stílusában a mágusunk.
Nagybátyám most tűri a változatos megszólításait, mert már a Peng nevet sem célszerű használni. Apám inkább nem szól egy szót sem, csak a gondolataiba merül. Bár biztonságosnak tűnik Rauhall elfek és félelfek lakta negyedének fogadója, mégsem lehetünk nyugodtak, hisz nem akadunk nyomára azoknak, akik ránk vadásznak. Shevalan a Mélyerdőt és a palotát járja, egész nap információt gyűjt, de eddig egyik sem volt használható. Oda a dominátor, oda a herceg, és velük együtt oda a hírszerző hálózatuk is.
Pethronas ül kifelé, szemmel tart mindenkit, Gervid mágikus zónákat szkennel különleges érzékeivel. Droun nem állhatja az elfeket, de nem zárhatjuk ki, hogy mégis sikerül valakit az oldalukra állítaniuk. Ha másképp nem is, egy testre festett bélyeggel…
– Gyere velem, Hano, hogy egyszerre vigyük ki a tálakat az uraknak! – halljuk a fogadós szavát, még a pult mellől, de a sültek ínycsiklandó illata már elért az asztalunkig. Léptek közelednek, az illat is erősödik, végül elénk is kerül: – Fogyasszátok jó egészséggel, urak!
A fogadós meghajol és távozik, de a Hano nevezetű, idősebb félelf nem tágít. Végig járatta rajtunk a szemét, és apámról le sem akarja többé venni.
– Te volnál a hős Triandalas, Metsär szülötte, akit mindannyian várunk, hogy eljön újra, és megszabadít bennünket Droun árnyékától? – szegezi neki a kérdést a mellettem ülő feketecsuklyásnak.
Én a másik csuklyásra pillantok, hogy ő vajon mit lép, mert apám még meg nem szólalt, csak állja a férfi tekintetét.
– Ne beszélj badarságokat, Hano, hagyd a vendéket vacsorázni!
– Téged biztosan ismerlek, varázsló! – mutat most rá társaságunk egyetlen félelf tagjára. – Gervid Siey vagy, ki mindig az íjászok mellett szolgáltál. Ki tudhatná jobban, hogy ki ez az elf itt?
– Szolgált ám a hóhér, én nem szolgálok, balga! – Most vajon tudatosan terel is, vagy csak simán fel van háborodva?
– Hano! – harsan fel a rendreutasítás a pult mögül.
– Magam is láttam Triandalas Viisas’soturit, fenn a falakon! Máskor meg az udvaron, vagy az ispotályban ment el mellettem! Higgyetek nekem, ez ő! – fordul most hátra Hano, győzködve mindenkit.
– Az ám! Igaza van Hanonak! – áll fel egy másik félelf is. – Megismerem: ő is ott volt, amikor kiszabadítottak minket a drouni fogságból!
– Ülj vissza Ozindel, ne keresd a bajt! – siet mellé a fogadós. Karon fogná, hogy visszavezesse, de Ozindel Luran kitér az útjából.
– Bár az az elf nagyon kölyökképű volt… – bizonytalanodik el egy pillanatra. – Alig hittük el, hogy ő a hős metsäri hadvezér. Tíz év alatt nem öregedhetett ennyit…
Szerencsére nincs sok vendég ma este, de azok már mind ránk figyelnek. Nem hinném, hogy Ozindel elbizonytalanodása elég lenne az álcánk fenntartásához. Látom, hogy Pethronas már ugrásra kész, biztosan tőrét markolja az asztal alatt. De apa csak feláll. Nyugodt mozdulattal teszi Hano vállára a kezét. Az idős férfi lassan fordul vissza, felfelé kell emelnie tekintetét, mert az elf fölé magasodik.
– Nekem is ismerős a te arcod, félelf. Valóban találkoztunk, te a sebesültek körül tüsténkedtél. Mondd, Hano, te mit gondolsz, mi következne, ha Triandalas Viisas’soturi nyíltan jelenne meg a nép előtt? Tudod, te azt, hogy ebben a percben is fejvadászok keresnek engem? Nemcsak vaskos vérdíjat, de örök dicsőséget is kap Droun krónikáiban az, amelyik a többi háborús hadvezér után küld engem. Lapulhat itt is, vagy a sarkon túl. Az íjpuskáknak, és egy jó lövésznek az ablak üvege sem jelent akadályt. Most itt heten hallották szavadat, mikor kilépnek innen, terjed majd a hír… Mielőtt kiállhatnék újra Rauhall főterére, van még dolgunk elég! Nem bujkálok, nem lapulok, hanem vadászok magam is!
Hano előbb megilletődve, majd ijedten, végül bűnbánóan hallgatta apám szavait. Közben féltérdre ereszkedett, és a válláról elhúzott kéz után kapott.
– Balga voltam, valóban, de bocsátsd meg kérlek meggondolatlanságom! A kétségbeesés hajt, három családtagom vesztettem már el, és minden reggel rettegek, hogy melyikőjüket nem látom viszont estére! Te reményt adsz a népnek! A te visszatérésed várja mindenki!
– Ah, micsoda drámai végszóra léphetek be eme fogadóba! – csendül Shevalan hangja együtt az ajtó fölé szerelt csengőével.
– Jó, hogy végre befutottál, bárdok bárdja! Jöhettél volna korábban, hogy megelőzd a bajt, de most itt a lehetőség: takaríthatsz! – hallom hátulról.
Gervid még mindig nyeglén ül az asztal mögött, bár lazának próbál látszani, a botját markolja. De most látom, nagybátyám már nincs mellette. Körül futtatom a szemem, meg is találom, épp eltűnik a konyhában. Ő nem bambult el, mint én! A fültanúkat és a kijáratokat ellenőrzi. Itt csak egy ajtó van, azt meg Shevalan állja el éppen. A tél hidegének köszönhetően minden ablak zárva. Sötétedés után érkeztünk, addigra már a fa ablaktáblák is be lettek reteszelve.
Apa jó számolt: négy vendég, a fogadós, a konyhalány és a szakács.
Gervid is jól mondja: épp Shevalanra van most szükség!
– Bárd, mennyire bízol meg új dominátorodban? – áll Shevalan elé Pethronas, mielőtt elérjük a Mélyerdő bejáratát. Száron vezettük lovainkat már egy ideje, így kisebb zajt csapunk mi magunk, és jobban fülelhetünk a mások keltette zajokra. – Az a hír járja, hogy dominátort sem volt egyszerű választani, épp úgy jártak Rauhall dominátorai is, mint bármely más új vezető Syrronban. Aki rátermett volt, és merész, azt megtalálta egy Rhyomi Róka tőre vagy nyílvesszője. Ki ez a férfi, aki most népetek élén áll? S hogy lehet még életben?
– Erőtlen ő, talán ezért – húzza el a száját a barátunk.
– Én jobban bíznék a vil Azadyr birtok rejtekében! Ott kellene inkább tanácskoznunk – mondja apa.
– Neked már túl régi emlék, mi öreg? – szól közbe Gervid, megelőzve a száját válaszra nyitó Shevalant. – Elandor vil Azadyr minket szívesen befogadna, téged, mit jó apja tisztes utódát elfogad és tisztel, de Shevalannak még mindig nem tűrné meg a jelenlétét a birtokán.
– De hisz vészhelyzet van! – kezd bele apa, de Gervid már vihog is.
– Az lenne a vészhelyzet, ha beállítanánk oda! Mondjuk én szívesen végig nézném, de nem tartana sokáig: a két karddal villámgyorsan küzdő harcos pap gyorsan bedarálná kedves barátodat.
– Új dominátorunk gyengekezű, de biztos vagyok benne, hogy a Mélyerdőben nincs áruló!
– Igazad legyen Shevalan! – néz keményen a bárd szemébe Pethronas, miközben ellép mellette. – Szükségünk van a bárdra: a tudományára és a hűségére. Konfliktusra viszont a legkevésbé sincs szükségünk!
Pethronas elemzéséből egyértelmű, hogy ő már döntött: indulunk a Mélyerdő felé.
Ma este kiderült, hogy nem járhatjuk már inkognitóban Rauhall utcáit, de rájöttünk arra is, hogy már nem is kell!
Mindenki a visszatért hőst várja, hát meg is kapják! Megtudtuk a fültanuktól, hogy Rauhall népe konokul szembeszáll a veszéllyel, ha Triandalas az élükre áll. Hónapok óta nem mertek sokan egy helyen összegyűlni, de most demonstrálnák az ellenszegülést a császárral, mert bármi jobb annál, mint rettegésben élni! Egészen biztosak lehetünk abban, hogy ha elterjesztjük a hírt, rengetegen eljönnek majd. És arra is mérget vehetünk, hogy ott lesznek majd ők is, akik Triandalas életét akarják kioltani! Mi nem találjuk meg őket, hát jöjjenek el ők mihozzánk!
Rauhall főterén, a hercegi palota előtt kezdődött minden, és remélhetőleg ott is fogjuk lezárni.
