XXVII. Rose
– Előbb hadd kérdezzek már meg valamit, mert kilyukad az oldalam! – vág közbe Gervid. – Shevalan odabenn töltötte az éjszakát? Veletek? Levanderrel egy ágyban?
– Hiányoztam, mágus? Te szeretted volna megosztani velem az ágyad? – vágok vissza neki csípőből.
– Honnan veszed, hogy az ágyunkban aludt? – kérdez vissza Triandalas. – Mert te csak puha vetett ágyban tudsz aludni? A padlót te nem fogadnád el, mi?
– Szóval csak azért ment be, hogy egyengesse a derekát a padlón?
– Azért jött be, hogy egyengesse Syrron jövőjét – pontosítja a barátom. – Sokáig beszélgettünk, politikáról, fegyverekről, taktikákról. Háborúkról és terrorizmusról. Levander elaludt a karomban, de te kiakadtál volna, hogy nem tudsz aludni, ha melletted beszélgetünk idekinn.
Minden elismerésem, Triandalas! Úgy látszik te is fel vagy vértezve az Önkéntes Őszinteség varázslata ellen: csupa igaz állítás, mégis kiválóan elfedi a lényeget.
– A helyedben én jobban vigyáznék a bárddal! Főleg az ő múltjukkal!
– Értékelem a figyelmeztetést, Gervid, és köszönöm! De úgy gondolom többet tudok a közös múltjukról, mint te, sőt a bárd nőügyeiről és illúziókon alapuló trükkjeiről is. Ne aggódj értem!
– Ahogy gondolod! – vonja meg a vállát. – Akkor halljuk végre azt a „régi históriát”! Tudod, ami most nyer értelmet!
Triandalas nekikészült. Leült a velünk szemközti pamlagra, előre dőlt, könyökét a térdére támasztotta, hogy közelebbről nézzen a szemembe:
– Rose. Emlékszel, bárd?
Azonnal kiülhetett orcámra a döbbenet. Ő meg csak fürkészte a szemem.
Hát hogyne emlékeznék! Életem egyik legszörnyűbb emlékére?
– Beavatnátok? – érdeklődik a mágus.
Hol egyikünkre, hol másikunkra néz, látom a szemem sarkából, de továbbra is Triandalasszal nézek farkaszszemet. Vajon mire akar kilyukadni?!
– Mindez nagyon érdekfeszítő! – bosszankodik tovább az örök türelmetlen. – Ez végig ilyen lesz? Elhiszem, hogy számotokra már értelmet is nyert, de ettől én még nem leszek tapasztaltabb! Valdamas?
– Ne nézz rám, Gervid! Körülbelül annyit hallottam arról a Roseról, mint te… De van egy olyan sejtésem, hogy anya sem tudja. Amit anya tud, azt tudom én is. Apa mindig is mániákusan hallgatott a quintarisi életünkről.
– Hm… akkor ez egy nő ügy – vonja le a következtetését a mágus. – Barátaink közös kis emléke, egy nő ügy, amiről a közös szerelmük nem tud. Érdekes lesz ez, én már látom!
– Feltéve, hogy mondanak többet is – célozgat most már Valdamas is, hogy történhetne valami.
– Rose egy futó kaland volt – kezdek bele.
– Mégis jól bevésődött az emléke… – kötekedik Gervid.
– Rose egy fiatal szépség volt, egy a sok szerencsétlen özvegyből a felszabadított területeken. Ez már nem Rauhallia területén történt…
– Akkor azért nem tudok róla! – jön rá a mágus.
– Te csak Rauhalliát védted, aztán elvonultál Carmon Tarba. Mi meg még évekkel később is űztük dél felé a drouni kutyákat. Metsär újra csatlakozott, hogy egész Syrront megtisztíthassuk.
– Meg is tisztítottuk. A megelőző napon volt az utolsó csatánk – vette át a szót a metsäri hadak vezére. – Már csak az őrjáratok jelentéseit vártuk, hogy biztosak lehessünk a győzelemben. Estére járt az idő, amikor hatalmas robbanás történt a piactéren. Sok áldozattal járt, mert az emberek többsége a visszafoglalt városban szanaszét talált holmit rendezgette, cserélgette. Én épp a falakon kívül tanácskoztam a szövetséges seregek vezetőivel, amikor megdördült az ég. De még a föld is a lábunk alatt. Gabriel azonnal jelentett, épp a falakon tartózkodott, ő látta. Nagyjából tíz méter átmérőjű gömbnek tűnt a tűzgolyóvá felfúvódott robbanás, és az egész térre kihatott a lökéshullám. Mindenkit elsodort, sokakat megölt. Kit a tűz, kit egy-egy nagy sebességgel repülő tárgy.
– Én épp a pataknál voltam. A parton térdeltem, tisztogattam a fehér ingem alját a friss vízben, mert feltűnt, hogy már nem vakítóan fehér. Csak úgy, magamon, nem vetkőztem neki, mert hűvös volt.
– Jó, mind ismerjük a fehér ing mániádat, Shevalan! Ugorhatnánk?
– Ez igenis fontos dolog, Gervid. A jó megjelenés fél siker!
– Ha itt élnél, veled forgatnák a mosóporreklámokat – veti közbe Valdamas. Az apja mosolyog, de én csak sejtem, miről lehet szó…
– Akkor ugorjunk: Rohantam én is segíteni. Az inget is csak futás közben facsartam ki. Beérve a kapun, jajveszékelő embereket láttam halottak fölébe hajolni. Itt-ott még égett ez-az, törmelék hevert szanaszét. Megrökönyödve figyeltem a jelenetet, amikor a tér közepéről egy férfi rám szegezte a mutatóujját, és elkiáltotta magát: „Ő volt az!”
– Mit csináltál, bárd? – húzza fel a szemöldökét Gervid.
– Na látod? Pont ennyit értettem én is! Vajon mit csináltam? De nem volt alkalmas a helyzet, hogy rákérdezzek, mert azonnal rám akarták vetni magukat vagy tízen is. Jöttek minden oldalról, hátulról is. Nemcsak feldühödött gyászolók, de katonák is, fegyveresen. Csupán illúzió segítségével inalhattam el: otthagytam nekik a kimerevedett képemet, míg én láthatatlanul próbáltam kibújni közöttük. Visszanéztem, de akkor sem értettem, miért támadtak nekem. Aztán berohantam az erdőbe, alig értem el az első fákat, mire elmúlt a varázslat.
– Nem gondoltál a hőlátásra, bárd. Ezért akadtak olyan hamar a nyomodra a harcosaim.
– Ti kaptátok el, Shevalant? – néz apjára a gyermek.
– Nem én, Gabrielék. De gondolj csak bele, mit tennél, ha valakit meggyanúsítanak egy tömeggyilkossággal, ő meg elrohan?
– És te mit tennél, ha lincselés célpontja lennél? – kérdezek vissza. – Álltam volna ártatlanul széttárt karokkal? Agyoncsaptak volna, mire kimondom, hogy fapapucs!
– Mire odaértem, Shevalan már megkötözve, előre görnyedve térdelt a katonáim körében.
– A hőlátás, igen! Már szürkület volt, éles célpontot adtam nekik. Sündisznót csináltak belőlem a metsäriak!
– Ugyan! Tudták, mi a dolguk: megállítani, és elfogni.
– Hát köszönöm szépen! – mondom iróniával fűszerezve a hangom.
– Nagyon szívesen! Látod, jó kiképzést adunk mi Metsärban! – nevet fel a büszke hadvezér. Aztán viszont komolyra fordítja a szót: – No mire odaértem, az a férfi sorolta a vádakat, a város túlélői félkörben figyelték a jelenetet mögötte. Gabriel hallgatta ki. Utasította két harcosát, hogy fogják le a vádaskodót, mert dühében nekiesett a megkötözöttnek.
– Gabriel tekintélye mentette meg az életem! Különben agyonvertek volna a helybeliek ott, azon nyomban!
– Én is így láttam – erősíti meg Gabriel elégedett parancsnoka.
– No de mégis mit tettél? Mi volt a vád? – türelmetlenkedik Gervid.
– Hogy én okoztam a robbanást. Hogy én küldtem be Rose-zal a varázsjelet a piactérre, ami aztán felrobbant.
– Na és mi okuk volt ezt feltételezni?
– Hát az, kedves barátom, hogy az a férfi látta, amikor Rose kijött a pajtából, haját, szoknyáját igazgatva. Ő épp kérdőre vonta a húgát, amikor kiléptem én is, az ingemet tűrögetve a nadrágba.
– Ciki – mondja rá Gervid.
– Több, mint ciki, ha gyilkosság a vád – emeli ki a lényeget Valdamas. – Szóval egy egyszerű légyott volt, vagy tényleg adtál a nőnek valamit?
– Adtam neki, persze! Egy kis élvezetet, amit oly rég kapott szegény özvegy. De mást nem! Semmi közöm nem volt a robbantáshoz!
– Igen, akkor is épp ezt bizonygatta a bárd. – igazolja Triandalas. – Az volt a gyanúm, hogy a húga elvesztésének fájdalmát zúdítja rá az az ember az erkölcstelen szoknyapecérre. Gyűlölte őt, már amikor kilépett a pajta kapuján, úgy tíz perccel a robbantás előtt. Rákérdeztem erre, de akkor ő elkezdett más vádakkal is előhozakodni. Azt mondta, megismerte Shevalant, mert egy héttel azelőtt ő és hét másik helyi férfi megbízta Shevalant egy merész küldetéssel. Amikor még drouni kézen volt a vár.
– Akkor még semmi baja nem volt azzal, hogy mikre vagyok képes! Sőt, bőszen hálálkodott, ő meg a társai, hogy eljuttattam üzenetüket a fogadóshoz. Mint vándorzenész jutottam be a várba. Elszórakoztattam kicsit a drouni vendégeket, és közben előkészítettem a vár visszafoglalását.
– Na-na! Jó, hogy nem úgy fogalmazol, hogy elintézted a vár visszafoglalását, Shevalan! – kacag fel Triandalas. – Attól, hogy egy balladádban megtetted magad a főhősnek, még nem vesz le a hősiesen harcoló katonák dicsőségéből.
– Azért valld, be sokszor nagyon is jól jött nektek az előkészítő munkám! – sértődök meg.
– Bevallom, barátom! Itt, mindenki előtt bevallom! – mosolyog rám.
– Szóval azzal vádolt, hogy kém vagyok! Az álnok kígyó!
– Mert nem vagy az? – kérdez vissza Gervid.
– Azt mondta, kettős kém vagyok! Most épp a drouniak megbízását teljesítettem! Én! Halljátok? Én? – kelek ki magamból.
– Akkor ért oda Davidon, az egyik harcosommal érkezett. Eladdig ő is a többi pappal volt a piactéren. Gyógyítottak, akit csak tudtak, de tizennyolc ember veszett oda aznap este. Rose-ból szegényből alig maradt valami. Őt szétszakította a robbanás. Nála volt a varázsjel.
– Pont úgy hangzik, mint egy öngyilkos merénylő – fordul apjához Valdamas.
– Pont úgy! Csak most kezd összeállni a kép! – bök mutatóujjával a fia felé.
Aztán felém fordul:
– Shevalan! Nem emlékszel Rose testén valami bélyegre?
– Nem rémlik… – morfondírozok el. – Nem arra figyeltem! …de most, hogy jobban belegondolok, akár meg is nézhetnénk. Felidézem az emléket, és megnézzük együtt.
– Basszus! Ne már! Nem mondjátok, hogy négy fickó fog együtt pornót nézni! – háborodik fel Valdamas.
– Mi az a pornó? – érdeklődik Gervid.
– Azt tippelem, cimbora, egy helyi kifejezés lehet arra, hogy kivetítve nézitek, ahogy egy asszony élvezi a férfiasságomat – mondom vihogva.
– Na azt tényleg ne! Pfuj, téged nézni!? Elég volt hallani Sue kéjes nyögéseit a repülő gépezeten. Semmi nem tudta elnyomni a hangját!
– Na jó. Akkor csak én nézem át az emlékeim. – vonom meg a vállam, és hunyom le a szemem. De azért közvetítek:
– A mellein nincs bélyeg. Ja igen, a nyakán se volt, se elöl, se hátul. A combjain sincs, és a sejhaján sem.
– És a kettő közt? – érdeklődik az egynejűség híve, Triandalas.
– Azt nem tudom, nem kell mindenkit teljesen kibontani… No várjatok, csak! …amikor öltözött!
Bár mindannyian tiltakoztak, ezt a képet mégiscsak eléjük vetítem. Már nem láthatnak igazán szemérmetlen dolgokat: A szoknyája már lehajtva, keblei is takarva már, csak kékes blúza van még mélyen a hátán, nem húzta meg elöl a fűzőt.
– Látjátok? Ott! Egy kerek rajzolat a bal lapockája alatt!
– Azám! – áll fel izgatottan Triandalas. – Jól sejtettem!
Járkál körbe-körbe. Fiának is kikerekednek a szemei, közli is gondolatait!
– Nem raktátok össze a képet! Ez évekkel a Rauhalli merénylet előtt történt! Senki sem készült fel ilyesmire, pedig megvoltak az előjelek!
A fiú meglepően sok részletet tud. – Levander imád mesélni. Valdamas pont ugyanarra jut, amire én jutottam metsäri fogságom idején:
– Anya és Gervid meglátták Saironthalt Cortina fogadójában. Gervid ki is derítette, hogy volt alkalma és indítéka a vörös boszorkányra bélyeget rajzolni, hogy uralma alá vonhassa. Később felismerte őt Carmon Tarban, megsejtette, hogy Droun céljaiért dolgozik titokban a mágia központjában. Ha meg lett volna neki Rose sztorija, ő lehet, hogy összerakta volna…
– Nem igazán dicsekszem Rose történetével, ugye megérted, tudósom! Meg aztán beszélhetett volna akárki a hercegnek, de még a dominátornak is, akkor sem mondtak volna le a fényes ünnepségekről. Én emlékszem, hogy elhangzott a tanácskozásokon, hogy nem volna szabad a térgátat felfüggeszteni egy kis látványosság kedvéért! Csak legyintettek rá.
– Mi baj lehet, mi? – szúr belém a mágus.
– Ne nézz így rám! Én pont az ellenzők pártján álltam.
– Mindegy is, – mondja Valdamas. – ha úgyis együtt van minden vezető, akkor már kábé mindegy, hogy a város főterén vagy a puszta közepén. Csak benne legyenek a hatósugárban.
Nincs kétség, Triandalas nevelése a fiú… Meg afelől sincs kétség, hogy inkább evilági a beszéde…
– Na és mi lett a megkötözött, sündisznóval? Láthatóan nem lincselték meg, hisz még mindig kergeti a fehérnépet a nagyvilágban – tér a „lényegre” Gervid. – Csak nem kimentetted őt a tekintélyeddel, hadvezérem? Te hittél neki, mi? Mert országos haverok vagytok! Még a szobán is osztoztok…
Már épp arra készültem, hogy Gervid „véletlenül” azt is hozzáteszi, hogy az asszonyon is, erre Triandalas keze majd ökölbe szorul… de akkor Valdamas szerencsére félbeszakította Gervidet. Hablatyolni kezdett valamit, az apja nevetett, én meg fellélegezhettem.
– Gondolom betáncoltak a lányok, és lefejtették a véres, izzadt és sáros inget a főhősünkről, és a következő képkockán már egy nagy üvegakváriumban kavargatták a mosóport, bele mártották az erősen szennyezett inget, és kihúzták ragyogó fehéren. Felette pedig hasonlóan ragyogó fehérségű fogsorral ismételték el a mosópor márkáját, hogy jól az eszedbe vésd mi kell neked!
