XXVI. Mindent a hazámért!
Igen-igen, jelen vagyok! Figyelek! Hol is tartunk?
– …Már ne is haragudj, barátom, de mikor utoljára láttalak, egy drouni mágus uralta a tetteidet! A legnagyobb kincsemet vetted épp el tőlem! – állt fel Triandalas és most lép elém.
Na igen most térünk rá a nagy hibámra…
– Te meg kíméletlenül hátba lőttél! – vágok vissza. – Ha már itt tartunk, az sem volt épp baráti megnyilvánulás!
Most megint úgy állunk, mint két kakas, kidüllesztett mellel támadjuk egymást, mint délután? De nem! Ez valami más. Ez már a férfierő, kitörni készül!
– Nehogy megint egymásnak essetek! – ugrik közénk Levander.
Nem tudom elnyomni a mosolyt: „Micsoda trükk, Triandalas! Jól ismered az asszonyod, mindig tudod, hogyan tereld őt testközelbe, hogyan késztesd dorombolásra:”
– Ha még mindig tartasz attól, hogy valaki más irányítja a barátunkat, akkor nézzük át a testét, keressünk bélyeget! – Levander, mint egy macska, úgy hízeleg: – Óhajtod, hogy megvizsgáljam?
– Már korábban is önként vállalkoztam, nekem nincs kifogásom ellene! – tárom szét a karom ártatlanul. – Sőt, most, hogy csak hármasban vagyunk, sokkal érdekesebb végkifejletre számíthatok…
– Shevalan! Tartsd észben, hogy Levander az enyém, és csakis az enyém! Világos? – karjával körbe is zárja, hogy nyomatékosítsa.
– Eddig is az volt. Mindig is az lesz: Világos! – nyugtatom meg.
„Én még emlékszem, hogy azzal dicsekedtél, hogy Levandert sosem használod politikai eszközként, ahogy a többi, befolyásos férfi asszonyát szoktad.”
„Akkor még Andor felesége volt, ezt ne feledd! És különben is te mégis hogyan tudtad volna elérni, hogy enyhüljön Triandalas konoksága? Levander ráadásul ösztönösen és önkéntesen segített a célom felé, hogy újra politikai szövetségesemmé tegyem a régi harcostársam.”
„Talán Valdamasszal is beszélhetnél. Már nem gyerek! Nekem úgy tűnik, ő mindent tud erről a világról. Végül is itt nőtt fel.”
„Majd sort kerítünk arra is, de most más dolgunk van! Ne hogy azt hidd, hogy csak Levandert használom. Most megmutatom, milyen az, amikor bármit megteszek a célért. Önmagamat is beáldozom, csak hogy Triandalast teljesen feloldjam!” – vigyorgok magamra. Mulatságos, hogy milyen képet vág erre a másik énem:
„Meg ne magyarázd, hogy ez munka lesz, meg önfeláldozás!”
„Pszt! Figyelj, kezdődik!”
Triandalas visszaül a székre, kényelmesen hátra dől, és hanyagul int félkézzel:
– Csináld, asszony! – utal arra, hogy Levander keressen bélyeget a testemen.
És ő szófogadó feleség. Vagyis inkább pajkos asszony. Szeret játszani.
Nagyon változó, hogy mikor jön el neki a pont, amit már szemérmetlenségnek ítél…
Most épp vetkőztet. Lassan halad a gombokkal. Mennyivel egyszerűbb megszabadulni egy otthoni férfiingtől. Csak kilazítod a nyakán a kötőt. Ezt meg vagy egy tucat apró kerek gomb rögzíti.
De nem is baj. Jó húzni a percet. Figyelni mosolyogva, hogy mit csinál, meddig megy el.
Elé nyújtom a kezeim is, az ing ujjait is ugyanolyan kis gombokok díszítik. „Bajlódj csak velük te, kedvesem!” – vigyorgok rá.
– Miért van az az érzésem, Triandalas, hogy te már megbizonyosodtál, hogy nincs rajta idegen bélyeg? – kezd gyanakodni Levander. – Te mutattad meg, hogyan működik a zuhanyzó, és te vitted be neki a kölcsön ruhát.
– Még a talpamat is meg kellett mutatnom! – vihogok. Lebuktunk. – De OTT, nem volt rám kíváncsi.
– Nem is! Arra tartok külön specialistát, látod? – int Levander felé fölényesen Triandalas.
Most omlik le az ing rólam. Alig várom, hogyan nyúl majd meztelen mellkasomhoz. Ha nyúl…
– A Figyelő bélyegének rajzolatát, viszont alaposan vizsgáld meg! – komolyodik el Triandalas. Úgy tűnik, mégsem bízik meg bennem teljesen.
Az a bizonyos bélyeg akkor került rá a testemre, miután kimentett a rauhall vára alatt húzódó katakombákból. Ő akkor is viselte a fekete homlokpántot, az árny harmadik szemét. Vagyis nem volt egyedül. Valaki a távolból vigyázott rá. Méghozzá egy varázshasználó. Akár ki is teleportálhatja őt, ha szorult helyzetbe kerül.
Nem kellett hosszú rábeszélés, hogy belássam a hasznát. És nem kellett hosszú idő sem. Gervid egy negyed óra alatt a mellkasomra tetoválta a bélyeget, és egy óra alatt elkészítette hozzá jelet, amin keresztül én is láthatok. Egymást vigyáztuk ezután a hadjárat során.
Na jó, bevallom, utána használtam másra is. Például ott „felejtettem” egy gyanított klántag kandallóján, hogy lássam, ki jön el hozzá aznap éjjel. Meg is lett, hogy hová folyik el az elfek újjáépítésre adott adománya. A dominátornak nem mondtam el, hogyan sikerült lelepleznem a csalók hálózatát…
– Első ránézésre a régi jel – ránt vissza a jelenbe Levander hangja.
Végighúzza ujjait a vonalakon. Egyetlen pillanatig volt hűvös a keze, de kezd felpezsdülni a vére, rohamosan melegszik az érintése. „Abba ne hagyd, specialista!”
Jaj, ne! Mégis?
Itt hagy.
De nem ment messzire.
– …de hogy biztosara menjek, a tiedet is látnom kellene. Tudod, csak hogy összehasonlíthassam! – Már a férje előtt térdepel, őt bontogatja. Mondtam én, hogy szeret játszani! Doromboló kiscica!
Triandalas mély levegőt vesz, behunyt szemmel élvezi Levander tenyerét. Már biztosan forró a keze.
Nem igazán tudom átérezni, noha magyarázta már párszor nekem, hogy miért kéjes érzés az neki, ha ilyenkor figyelem őket.
Most kinyitja szemét, és rám néz. Vajon tudja, milyen kérdés jár a fejemben? Biztosan, hisz vagy tucatszor feltettem már neki.
De ne a miérttel törődjek, nem igaz? Csak élvezzem, ami megadatik!
Triandalas megérzi, hogy a lába előtt térdeplő felesége felnéz rá, már nem a mellkasára tetovált bélyeget fürkészi. Rámosolyog asszonyára, de pajkos játékosság bújik meg a szája sarkában.
– Még nem végeztél a feladattal, Levander! – emlékezteti.
– Nem bizony! Állítólag te vagy a specialista! – kontrázok rá én is. Ezt se rossz figyelni, de mégiscsak jobb lenne, ha tenné, amit az ura parancsolt!
– Mire vársz? – sürgeti
– De… – bizonytalanodik el. Eljött hát a pont, amikor rájött, hogy ilyesmit már nem igazán illik egy köztiszteleten álló elf asszonynak tennie?
Közelebb lépek, ne legyen visszaút! Megkönnyítem a dolgát, fel sem kell állnia, épp a szeme előtt van a nadrág gombja. Ő mégis hezitál.
– Azt akarod, hogy parancsba adjam, pedig tudom, hogy régóta vágytál erre! – Nem túl szép, hogy visszaél felesége őszinteségével, de kétségtelenül hatásos szokott lenni. Arra céloz, amikor Levander özvegyen a karomban akarta keresni a boldogságát.
Levander bizonytalanul tiltakozik. Volt már ennél sokkal hevesebb is az ellenállása. Volt, hogy a tanács előtt tett eskü ellenére sem teljesítette a parancsot.
– Imádom érezni ezt rajtad, Levander! – Triandalas hangja rekedtes, de nem köszörüli meg a torkát. Illik is a helyzethez. – Azóta imádom, amióta megriadtál a szellem-függönytől…
Levander így élte meg ugyanezt
Olvastad a Vigyél haza című regényt? Ott Levander szemszögéből olvashattuk ugyanezt a jelenetet. Ha kihagytad az előzmény regényt, vagy szeretnéd újra felidézni, netán összehasonlítani Shevalan gondolataival, akkor az alábbi gombok segítenek odanavigálni. Ott is találsz majd visszavezető linket.
A szellemfüggönyös estét is sokat emlegetik a szereplők. Ha kihagytad, segítek odaugrani, majd onnan vissza is.
Bizonytalanul fordulok meg. Szép ez az ing. Triandalas nem sokat hordja, így még hófehér. Mi mást is adtunk volna Dallamor dan Shevalanra? Hívogat az ing, ujjaim már tapintják is a finom anyagát. Buta ujjak! Ők nem értik, hogy most nem olyan mellkas van az ing alatt, amit szabadon tapogathatnak!
Hideg fuvallat lebegtette előre a frissen kifésült hajszálaimat. A tükörben láttam, hogy a függöny utánozta a mozdulatot. Csakhogy ez igen kísérteties volt: mintha nyújtózott volna, hogy elérjen engem. Megborzongtam, de aztán felálltam, és becsuktam az ablakot. Gondoltam ezzel győztem is a kísértet felett…
