XVI. Seryn szárnyán
A sheriff saját kocsiján visz minket. Ennek tetejét kék-piros villogó fények díszítik.
Egész úton azon törtem a fejem, miféle gépet bérel nekünk a sheriff. Gép. Mint ostromgép? Valami mechanikus szerkezet? Vajon gépnek hívják ezeket a ló nélküli kocsikat is?
Leesett az állam, olyan óriási épületeket látunk meg a kocsi ablakából. Nem tornyok törtek az ég felé, hanem egész házak! Ráadásul üvegből?! Fényűzés fénymágiával!
– Las Vegas! – tapad az üvegre Zack. Áhítattal ejtette a szavakat.
– Te is most látsz először ekkora épületeket? – kérdem.
– Jaj, dehogy! De igazi kaszinóban még nem jártam! Arra nem telik. – Le se veszi a szemét a városról. – Kártya, szerencsejáték, estélyi ruhás nők!
– Neked való hely, Shevalan – állapítja meg Gervid.
– Elkanyarodunk! – kiáltok fel. Kissé hangosabbra sikerült a csalódottság okozta kitörésem. Megköszörülöm a torkom. Kissé kínos, hogy kifakadásom így leleplezte csalódottságom.
Vajon csak nekem tűnik fel, hogy a sheriff mintha karót nyelt volna? Látom rajta, hogy nem saját akaratának ura. Mereven állva beszél az emberekkel, akik egy hatalmas fehér, csillogó kocsi-féleség előtt állnak. Sosem láttam hasonló kocsit. Nem tűnik praktikusnak. Borulékony lehet így, hogy elöl olyan közel vannak a kerekei. Hátul négy van, kettő-kettő párban. Ráadásul nagyon magas! És minek ez a hatalmas kinyúló rész kétoldalt? Mekkora út kell ennek, hogy elférjen?
– Öregem, lép elém Zack! Ez egy magángép! Luxus járat! Tényleg leperkálja az árát a sheriff???
– Elvisz, ahová kell? – szegezi a kérdést Zacknek Gervid.
– De el ám! Európába? Leszállás nélkül, öregem!
– Leszállás?! – kapom el a vállát. – Repülni fogunk?!
– Kikérdeztem a pilótát! – fészkeli be magát a szemközti karosszékbe Zack. – Ez egy Bombardier Global 6000! Egyenesen Budapestre visz minket.
Hallom, amit mond, és érzem a lelkesedését, de az ámulatomból nem szakít ki. Lenyűgöz a látvány, ami az ablakon át tárul elénk: egy hasonló „gép”, mint ez, nemcsak elképesztő sebességgel iramodott meg a hosszú egyenes úton, de egyszer csak elemelkedett a földtől!
Akad viszont másvalami látványosság, ami képes magára vonzani a figyelmem: Ha csak a szemem sarkából látok is meg egy felém közeledő, rám mosolygó hölgyet, máris átértékelem a fontossági sorrendet. Főképp, ha igencsak rövidke szoknyát visel! Hát még amikor fölém hajol, és kezei egyenesen a férfiasságom környékén matatnak…
– Csak a biztonsági öv! – mondja Zack. – Nem támad le, ne aggódj!
– Nem támad le? Hát ez sajnálatos! Talán majd később – kacsintok rá.
– Shevalan sosem bír magával – közli Gervid, bár feleslegesen, Zack már biztosan maga is rájött.
– Egy perc és indulunk, uraim – mosolyog továbbra is a szemembe a nő. – Én Sue vagyok, az önök szolgálatára. – teszi még hozzá.
– Dallam… – fel akarok pattanni, hogy szokásos meghajlásommal, és egy kézcsókkal bemutatkozzam, de le vagyok kötözve.
– Indulunk? Gyorsan? Messze? – vág közbe Gervid! – Várjanak!
Izgatottsága rám ragad. Először nem értem, mi a baj. Máskor hajszolja a kalandokat, most meg inába száll a bátorsága egy kis égen szárnyalástól?
Most a szokásos mormolás csak a rhym szavak csokra, amit Gervid maga elé mormol lehunyt szemmel. A kerek csípő hátterében hirtelen változik a látvány: a fényes fekete komód tetején a semmiből jelenik meg a hatalmas tengerészzsák. Összecsörrennek a fegyverek.
A lány megpördül a zajra.
– Ez nem maradhat itt, uraim. Felszállás után elővehetik, de ez innen leröpül. – Már térül-fordul is a készséges Sue, hogy eltegye jobb helyre. Csak második próbálkozásra sikerül megemelnie, meglepi a zsák súlya.
– Shevalan! Te szoknyapecér! Ha rajtad múlik, itt hagyjuk a felszerelést! – ró meg a mágus.
Szédületes a látvány, ami az apró kerek ablakon át elém tárul! Davidont juttatta eszembe. Ő álmodozott mindig arról, hogy istennője, Seryn majd azzal jutalmazza meg hű papját, hogy felülhet egy óriás viharmadár hátára, és szabadon szárnyalhat a vidék felett.
Rauhall legmagasabb tornyába vonszolt fel magával egyszer még kölyök korában.
– Gyere már Shevalan! Meglátod, megéri majd!
– Kellett nekem elintézni, hogy feljöhess ide kölyök! – lihegtem. Kelletlenül kullogtam mögötte a csigalépcsőn, de ő nem veszített a lelkesedéséből.
Majdhogynem lekapott bennünket a szél, amikor kiléptünk a körbefutó keskeny teraszra.
– Odanézz! – rángatta a kezem. Másik kezemmel árnyékot vetettem a szemem fölé, mert a sötét lépcsőház után elvakított a szikrázó nap. – Az ott a ménes, ott a méhész telep, ott a nagyapáék faluja, arra kanyarog a folyó…
És csak mondta és mondta.
Aztán felállt a korlát alsó vasára, kitárta a két karját. Odakaptam és erősen tartottam, nehogy felkapja egy széllökés! Nem nézett hátra, belekiabálta a szélbe:
– Mondd, Shevalan, nem volna káprázatos Seryn szárnyán suhanni a hegyek és a völgyek felett? A folyó kanyarulatait követve cikáznék. Szélsebesen! – Jobbra-balra dőlt kitárt karokkal. – Nagyapó háza felett meg köröznék, lassan, kitárt szárnyakkal!
Elnéztem a gyerek válla felett, és egy pillanatra megszédültem. Olyan érzés volt, mintha máris repülnék. Davidonnak sikerült magával ragadnia a képzeletem. Egy dal is fogant később, amit ez az érzés ihletett.
Egyszer csak leugrott a korlátról, majdnem a lábamra lépett, kizökkentett.
– Elandor! – Lefelé kiabált már. Lenéztem én is a térre, de ha nem volnának elég jók a reflexeim, Davidon hadonászó karja lecsapott volna, oly hévvel integetett. – Elandor! Itt! Itt fenn!
Miután meguntam az álmélkodást, megettem az ízletes falatokat, és megszoktam a látványt, hogy a felhőket felülről látom, kedvem támadt más, megunhatatlan látványt nézegetni. Gervid úgyis meditál, Zack az üveglapját tapogatja, én viszont elindulok vadászni.
Meg is van a lány. Valamit magyaráz, szabadkozik. Kéreti magát?
Végül elindul az ellenkező irányba, és int, hogy kövessem. A többiek mellett visz el utunk, de nem áll meg. Elhúz egy függönyt, és átlépünk a keskeny nyíláson. Egy heverő jobbról, egy balról. Jól mondja Zack, luxus utazás! Még Rauhall hercegi palotájának az ágyai sem készülnek ilyen finom, világos bőr borítással! Párnák és takaró van odakészítve. Csak nem erre készült a hosszúcombú leány? Igazán készségesek errefelé az asszonynépek. Talán nem is olyan nagy baj, ha nem tudunk innen hazatérni…
Kézbe veszi a takarót, és megpaskolja a párnát. Int, hogy foglaljak helyet. Maga segíti a lehúzni a csizmám, és az ágyra tenni a lábaim.
„Be fog takargatni? Nem a gyermeke vagyok!”
De ő csak mosolyog. Aztán elindul, de látom a szemén, hogy vissza fog térni.
Már jön is. Egy tálcával, és egy talpas kristálypohárral. Beleszimatolok. Pezsgő.
Nem adja fel, beszél hozzám: élvezzem a kényelmet, pihenjem csak ki magam, szóljak bátran, ha valamire szükségem van… Csacsog, én meg szóhoz sem jutok. Hiába szólnék én bátran, hogy szükségem van valamire… De nem is én volnék Dallamor dan Shevalan, ha nem tudnám szavak nélkül is megértetni magam ebben a témában, nem igaz?
A lány feláll, és a függönyhöz lép. Még épp látom, ahogy Zack nyújtogatja a nyakát, hogy mi folyik itt, de Sue egy mozdulattal elrejti szeme elől.
Kérnem sem kell: Maga kezdi bontogatni a blúza gombjait. Nincs nehéz dolga, szinte maguktól pattantak ki a kis lyukakból a feszülő gombok. Megkönnyebbültek, hogy lazíthatnak kicsit, szabadon bocsátva a szigorúan őrzött foglyaikat: Sue kereken dagadó kebleit.
Amikor a teleport nem járható út, megteszi egy magánrepülő is
Nagy kihívásnak tűnhet, hogy Nevadából eljuss Európa szívéve, méghozzá a lehető leggyorsabban. Főleg, ha nem is ismersz senkit, a nyelvet sem beszéled, és gőzöd sincs az infrastruktúráról, a technikai lehetőségekről és a nemzetbiztonsági szabályokról sem. Na de mi ez a mi mágiahasználó kalandorainknak? Dalolászás, illúzió, gondolatolvasás és akaratátvitel. Rutinfeladat.
Kell egy varázslatos dal s hűséges barátokat szerezhetsz. Egy-két kis illúzió, amivel becsapod a szemeket, füleket. Ha azt se tudod mit tegyél, csak olvasd ki a helyibéli rendőr elméjéből, mire számítana egy magadfajtától, mit tenne ellened, de főleg azt, hogy mit tenne a helyedben önmaga ellen. Aztán már csak egy kis akaratátvitel kell… Ennyi.
