XXV. Cherchez la femme
– Már vártalak –tárja ki az ajtót Triandalas.
Levandert látom a válla felett, csupán egy selyemhálóinget visel. Annyira furcsa a látvány: rövid haj, rövid fül, kerekded idomok. De ő az. Így is tetszik.
„No de nem ezért jöttünk, Shevalan! Előbb a munka, aztán a szórakozás!” – terel vissza a kötelességtudó énem.
– Most tudunk higgadtan beszélni? – teszem fel a kérdést, de szinte biztosra vehetem a választ.
Félreáll az ajtóból, utat enged, hellyel kínál. Megvárom, míg leül és rám figyel.
– Triandalas, te nem tudod, mennyit változott a helyzet amióta a robbantás történt Rauhallban. – Ennek felvázolásával gondoltam kezdeni, de közbevág:
– Te pedig azt nem tudod, mire képesek ezek a fegyverek!
„Ne menj bele, Shevalan! Ne feszülj neki!”
– Hát kaptunk ízelítőt… – próbálom meg oldani a feszültségét. Szerencsére Levandernek pontosan ugyanez a célja. Ő az, aki reagál a humorra.
De máshogy is segít: érintéssel. Triandalas befeszült vállait oldja, ujjait belemélyeszti az izmokba és lassú, körkörös mozdulattokkal lazítja. Igen, ő igazi nő. Szerintem ő megérti az érzelmi kirohanásaimat is, és nekem akar segíteni. És azt is tudja, mivel hathat ügyesen az élete párjára. Hálás vagyok neki, hogy folytathatom:
– Elandor úr próbál lavírozni. – Talán a családi kötelék említése beválik. Tudom, hogy nemcsak tiszteli a dominátorát, de szereti is. Méghozzá apjaként! – Nem ért egyet Yllar döntésével. Ő érti, hogy nem a szövetségünk felmondásán áll vagy bukik Droun bosszúja. Ti is emlékeztek Saironthal szavaira, nem?
– Bár nekünk, már négyszáz éve volt, úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna – mondja szomorúan Triandalas.
– Akkor tudod, hogy meg KELL akadályoznunk a főnix újraéledését, mert a tüze nemcsak minket fog elpusztítani, de benneteket is!
Ki viselné jobban szívén hazája sorsát, mint a hadvezére, és a dominátori cím várományosa. A felelősségtudatára próbálok hatni. De Triandalas lepergeti magáról:
– Na jó, de mégis mennyi esélye van annak, hogy Droun sokkal előbb áll talpra, mint a Syrroni Szövetség?
Ez szíven üt! Felpattanok:
– Ezt nem mondod komolyan, Triandalas! Nem figyeltél arra, amit a vacsoránál mondtam?!
„Megállj, Shevalan!” – hallom a fejemben a józanész hangját. Igaza van, visszakozok.
Szerencsémre erre Levander is azonnal reagál:
– Hé! Fiúk! Ne kezdjünk újra kiabálni! – beáll elém, védi Triandalast. Nem tőlem, önmagától.
Nagy levegőt veszek, hogy tisztuljanak a gondolataim. Visszaülök, és újra nekifogok. „Érzelmeket visszafogni, ész érvekkel előrukkolni! Nézzük csak, mire figyel fel a küldött…”
– Figyelj! A drouniak fejvadászokat küldtek szét. Gyakorlatilag bárhol lehet számítani Rhyom Rókáinak felbukkanására. Ha bárki kezd kiemelkedni, az országa élére állni, azt holtan találják pár napon belül. Már nem akad önjelölt vezető. Hát hogy álljunk így talpra, kérdem én! De nemcsak a fejek kinövését akadályozzák meg. Teljes a megfélemlítés! Saironthal példaképpé vált a drouni mágusok számára. Azzal fitogtatják hazafiságukat, hogy egymást túllicitálják, ki tud több ártatlant megölni egyetlen robbantással. Csak kell egy szerencsétlen ember, bélyeget rajzolnak a testére, és merénylőt csinálnak belőle. Nemhogy tereken, tanácstermekben nem mernek már összejönni sokan, de még a piacok is elnéptelenedtek! Még a gazdasági élet is veszélyben forog, elmaradnak a heti vásárok, nincs kereskedelem!
Hm, ez inkább egy syrroninak mond sokat, Metsärt nem hatja meg. A kereskedelem Rauhall és Meryn vérkeringése. Látom is, hogy lankad a figyelme. „Levander, segíts!” Ebből nő ki az ötlet:
– Már kisebb tömeggel is beérik, mint egy esküvői násznép! – címzem ezt most a női szívnek.
Igen! Ez betalált! Már öleli is óvón az elsápadt szíve hölgyét a kőszívű. A jó öreg „keresd a nőt!” taktika most is bejött.
– Érted már?
Lehet, hogy a módszerem most nem a legegyenesebb, de a cél szentesíti az eszközt, nem? A célom a lehető legőszintébb: megmenteni a hazámat. És az ő hazáját is.
– Figyelj, édes! – hallom Levander duruzsolását, de nem követem minden szavát, csak Triandalas szemeit figyelem. Már érzem is, hogy Levander segítsége beválik: – …és együtt találunk majd megoldást. Nekem már van is pár ötletem…
Levander belelendült, Szó szerint. Már nem is ül férje ölében, hanem fel és alá járkál, ontja az ötleteket. De engem csak az érdekel, amit Triandalas arcán látok. Figyel, és elgondolkodik. Nekem pontosan erre van szükségem! Az első lépés sikerrel járt: már nem zárkózik el mereven mindentől.
„Mégiscsak lehet valami nagy baj ezzel a világgal, hogy Triandalas ennyire mereven elzárkózik az itteni haditechnikától. Nem jellemző rá: Hisz győzni akar, mint minden épeszű hadvezér. Akkor meg mi a baj?”
„Bár tudnám! A teljes egyetértésére számítottam. Arculcsapásként éltem meg a heves tiltakozását.”
„Talán, ha odafigyelnél az asszonya ötletáradatára, leszűrhetnél valamit belőle. Az előbb kegyetlen pusztítást emlegetett, de te csak magadra figyelsz!”
– Például utána kéne néznünk az itteni terrorizmus elleni módszereknek! – kapom el Levander szóáradatát.
„Terrorizmus… megint csak új fogalmak, még szó sincs rá a nyelvünkben, Levander meg sem próbálta lefordítani!
„Inkább figyelj, és tanulj, Shevalan, ne pedig kifogásokat keress!”
– Legyünk rugalmasak! – figyelem újra a lelkesítő beszédet. – Minden eszközünk megvan hozzá! Van egy mérnökünk, kiváló mesterembereink, varázstudóink, kémünk és hadvezérünk. – Levander csak ontja az ötleteket, Triandalast odafigyel rá. Látom a szemén, hogy komolyan bele is gondol. Végül elmosolyodik, amikor élete szerelme csillogó szemekkel kérdez rá, hogy: – Na mit szólsz?
– Nem is Levander lennél, ha nem akarnád megint kombinálni a lehetőségeket és a módszereket! Apámnak igaza volt, ő meglátta benned ezt nagy kincset! Ezt még a Tanács is elismerte.
– Jajj ne! – az imént még pipacsvörös Levander hirtelen hószínűre vált. Le is roskad férje ölébe. – Eszembe jutott, amikor kitagadottként álltam a tanács előtt. Azzal vádoltak, hogy évtizedekig éltem távol, és megfertőződtem emberi gondolatokkal, márpedig Metsärba ilyet nem szabad beengedni! Most viszont évSZÁZADOKIG voltunk távol!
Soha nem értettem meg teljesen, azt a nagy vaskalaposságot, ami Levandert odahaza fogadta. Igen, tudtam, hogy Metsär árulónak bélyegzi, és kiveti magából azokat, akik önös érdekből elhagyják a szent erdőket, de hát őt a dominátor és a hadvezér is hazahívta. Mégis a nagy Tanács tárgyalta az ügyét, méghozzá nagy szigorral. Nem sokon múlt, hogy maradhatott. Triandalas kockázatos ultimátumán.
– Ezt nem mondod, komolyan, Levander! – csapok le rögtön erre, hogy elejét vegyem az aggodalmaknak. – Mindenki tudja, mekkora szükség van Triandalasra! Tulajdonképpen ő az egyetlen hadvezér, aki túlélte a nagy lefejezést! Az Syrroni Szövetség népe utolsó reményének tartja őt! Hisznek benne, hogy ő életben maradt és visszatér! Ő egy élő legenda!
– Metsär központjában kijelentették, hogy vége a szövetségnek, nem? Majd jól kiteszik a dicső hadvezérük szűrét, száműznek minket: segítsünk az embereken, ha akarunk, de akkor éljünk is velük tovább!
Mindig is kedveltem a keserű humorát. Viszont szerintem korántsem reménytelen a helyzet.
– A józan ész nem hagyta el Yllar városát! Stratégiai baklövés lenne elveszteni egy olyan vezért, mint Triandalas. Hisz a Metsäri országok szövetségét is megfenyegette Droun!
– Te nem tudod, milyen makacsok a metsäriak!
– Te nem tudod, mekkora kincs az itt gyűjtött tapasztalatod!
Tudom is én, mi az a szó… Terrorizmus! „Amiket javasoltál, mind működhet, ha Triandalas így odafigyelt rá!” – mondanám tovább, de nem hagyja.
– Én tudom, ők nem tudják! Nem akarják tudni!
Na most pont a békéltetőm kezdi elveszíteni a fejét. Levander maga is észrevette, hogy nem kéne kiabálnia, de azért én is próbálom megnyugtatni:
– Rendben – hajolok közel, hogy a szemembe nézzen. – Először is, miért is kéne az orrukra kötni, hogy hol és mit csináltatok négyszáz éven át? A fekete köd lehetett egy idővihar is, vagy egyszerű feketemágia, ami elszívja az életerőt, és megöregít, nem?
– Te meg nem is Shevalan lennél, ha az egyenes utat választanád! Úgy látom ma mindenki hozza a formáját.
– Ebben azért van valami! – fogja le Triandalas Levander kezét, hogy hagyja abba a kötekedést.
– Hazudjunk?! – fordul meglepetten férje felé.
– Bölcsen hallgassunk. Idefigyelj! … – hallom egyre távolabbról a barátom hangját.
Azt hiszem, helyreállt a rend: Triandalas elterelte a figyelmét, Levander pedig már megint ötletel. Nagyon is értékeli a felesége találékonyságát, és az iránta érzett óvó szeretetét.
„Megint elkalandozol, Shevalan!”
„El. De ez úgyis csak a szokásos civódásuk.”
„Miért nyűgöz le téged annyira, hogy egymással perlekednek?”
„Mert még ebből is érzem, hogy szeretik egymást. Nincs ebben semmi negatív érzelem.” – mosolygok magamban, felidézve, mi szokott ilyenkor történni:
Triandalas csak játékosan hecceli őt, tudom. Aztán meg csak nevet rajta, ha Levander komolyan belelovallja magát egy ilyenbe. Utána általában elkapja, és megdögönyözi, mint egy gyereket, amíg el nem kezd ő is kacagni.
„Szerintem csak azért szereted ezt, mert sokszor átalakul a játékos dögönyözés valami mássá…”
„Át. Ráadásul Levander sokszor meg is feledkezik arról, hogy jelen vagyok.”