XXII. Fegyverkezési verseny
– Mmm, mily rég ettem ehhez fogható pompás étket! A ház asszonya igazán kitett magáért! – dicséretem őszinteségből fakad. – De valami azért nagyon hiányzik az asztalról! Micsoda vendéglátás ez, se bor, se sör?
– Hát ebben a házban az igen ritkán látott nedű, Shevalan! – mondja a nagyra-nőtt gyermek. – Se apa, se anya nem issza, én meg inkább bárokban, szép hölgyek és barátok társaságában fogyasztom!
Ez elkedvetlenít… Hosszan folyik a beszélgetés a többiek közt: hogy s mint zajlott az élet négyszáz esztendőn át! Számomra ismeretlen kifejezések repkednek a levegőben, mert Gervid mindenre kíváncsi, új legjobb barátja, Valdamas, meg nagyon készségesen mesél.
Engem igazán az érdekel, mi lett a füleikkel! Fajunk egyik legjellemzőbb vonásával.
Mivel kevéssé kötnek le Gervid témái, fajunk másik jellegzetes vonására terelődik a figyelmem: Levander még mindig a testére rugalmasan feszülő ruhát viseli. Nem lehet nem észrevenni, hogy kikerekedett! Mikor utoljára láttam, még nagyon fiatal volt, alig múlt száz éves. Most ötször annyi! Megasszonyosodott. A népünkön gúnyolódó csípős nyelvek tréfája szokott lenni, hogy „Honnan tudhatjuk egy ifjú elfről, hogy fiú vagy lány?” „Sehonnan! Egyformán hosszú a hajuk, lányosan szép az arcuk és fiúsan lapos a mellkasuk!”
Vannak elfek, (nyilván csakis emberek közt élők, – vágná rá metsäri barátom,) akik szeme, s vágyai a kerekebb idomokhoz igazodtak, és kivárják a nősüléssel a megfelelő kort.
„Ne bámuld már úgy a háziasszonyt! Azért ez mégsem illendő!”
„Én meg azt hittem oda vagy érte!”
„De én tudom, mi az illem! Mintha sosem tanultál volna etikettet, úgy viselkedsz, Shevalan! Inkább koncentrálj a küldetésed hivatalos céljára! Meg kell mentened a széteső világod, nem rémlik? Rettegésben tartják a Syrroni Szövetséget Droun varázslói! Százak halnak meg naponta, te meg csak a fehérnépet hajkurászod!”
– Inkább a fegyverekről mesélj! – váltok témát.
Valójában fogalmam sincs mi volt épp a társalgás fonala, de igaza van a felelősség teljes énemnek: rátérhetnénk végre a lényegre!
– Sajnálom, Shevalan, hadititok! – tudom mire céloz Levander. Vissza akar vágni egy régi sérelemért, de ez most nem jó alkalom a viccelődésre!
– Tudod te, hogy Saironthal nem blöffölt, Levander?!
– Mesélj! – sürget Triandalas, őt érdekli a kérdés.
– A teljes Syrroni Szövetséget lefejezték: Az összes vezető meghalt a robbanásban! De nem bízták a véletlenre a továbbiakat sem: Egy hónap leforgása alatt az Syrroni Szövetség lebénult.
– Soha ne legyen együtt minden döntésképes ember! Ideális helyzet a teljes megsemmisítésre! A földi történelemnek is akad rá példája – szól bele az ifjú Viisas’soturi.
Tud valami ez a fiú! Megjegyzem magamnak! De most vissza a témára:
– Még ha akadt is egy-egy épkézláb, önjelölt vezető, az vagy napokon belül drouni fejvadászok célpontjává vált, vagy az emberek fordultak el tőle egy-egy robbantás után megfélemlítve. Még Yllar is határozott parancsba adta minden Metsäri országnak, hogy az emberekkel való szövetséget fel kell függeszteni!
– Micsoda? – döbben meg Triandalas. Tíz éves közös munkánk eredménye volt, hogy Yllar szövetséget kössön Syrronnal.
– A két alak, akiket megölt a démon, elf vezérek voltak. A megfélemlítés az elfeknél is sikerrel járt.
Triandalas már képtelen ülni. Fel-alá járkál körülöttünk.
– Le vagyok nyűgözve az itt látott haditechnikától, Triandalas! Te hadvezér vagy, fel tudod fogni, hogy porrá zúzhatnánk vele Drount! – bízom erősen a támogatásában.
– Nem! – fordul hirtelen felém.
– Tessék?! – nézek fel rá értetlenül.
– Nem akarjátok ennyire megváltoztatni az otthonunkat! Nem tudjátok ti, hogy ez mivel jár! – jelenti ki fölém tornyosulva.
– Lépéselőnnyel?! – fakadok ki dühösen, majdnem felborul a székem, ahogy felpattanok. Értetlenül fogadom a fafejű ellenállását!
– Magad mondtad ki! – bök mellbe Triandalas! – Ez csak előny. De meddig?!
Mégis mit képzel ez!? Magasabb rangú nálam, de sosem tett még ilyet! Mellkasba bök!? Az ujja a lelkembe döf! A legjobb barátom is egyben, de ezt akkor sem nézem el neki!
– Ha akarjátok, a Föld fegyverkezési versenyéről, és a technikai fejlődés környezetromboló hatásairól is tartok bemutatót…
Csak félig-meddig jutnak el Valdamas szavai a tudatomig, mert a sértésre ösztönösen is kidüllesztem a mellkasom. De ügyesen dolgozik bennem a higgadt énem is, így sikerrel uralom az indulataim. Levander talán nem hiszi, hogy urai vagyunk a helyzetnek? Bepréselődik közénk, hogy egymásnak feszülő indulatunkat megtörje.
– Csss! Higgadj le! – suttogja Triandalasnak. Engesztelőn simogatja a férjeurát, lágyítva a keményre feszített arcizmait. – Tudom, édes! Én tudom, mire gondolsz. Adj időt az Syrroni Szövetség összekötőjének, hogy lecsillapodjon. Aztán jöhetnek az ész érvek!
– Bölcs vagy asszony! Nem is itt kellene megtárgyalnunk – használom ki a lehetőséget.
Kár volna ragaszkodnom a becsületsértés megtorlásának színpadias ceremóniájához. Amúgy is egy fejvadásszal szálltam szembe, ráadásul Peng tanítványával. Egyetlen mozdulattal kiolthatná az életem, félbeszakítva mondandóm, ahogy az a meryni fej sem tudta befejezni… Különben is ismerem a metsäri konok elszántságát, kár vele ezt most erőltetni. Más módszer kell őhozzá.
– Köszönet néked, szépséges vendéglátónk, a fenséges lakomáért! – hajolok meg a nemes hölgyeknek kijáró tisztelettel. A hálám inkább a békéltetésnek szól, de ő ezt biztosan tudja.
– Most visszavonulnék kicsit. Oly hívogatóak odakinn a ragyogó csillagok. – Már hajolok is le a lantomért, ami a fegyverek mellett pihent a pohárszék előtt.
– Mész feltöltődni, bárd? Mindenre felkészülsz? – szúr még egyet belém Triandalas.
– Félsz a mágiámtól, hadvezér? – vágok vissza.
Meglehet, kínos csendet hagyok magam mögött, de ez része a tervnek. Hagyok időt a makacs metsärinak, hogy érlelgesse a magában a gondolatot. Mert én nem adom fel, abban biztos lehet!